2011. december 29., csütörtök

Újév!! 2012 !!



B orongós napok tűnjetek tova
O kkal szomorú ne legyél soha
L épteid kísérje töretlen szerencse
D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre
O szoljanak el az óévnek sötét árnyai
G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai

Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő
J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő

É vek ha múltok, ha elszálltok napok
V idámságot, örömet számolatlan adjatok
E lfusson most az óévnek malaca
T öbbé ne legyen senkinek panasza

K erüljön betegség, bánat messzire
Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe
V ágyaid sorra valóra váljanak
Á lnok szavak többé ne bántsanak
N övekedjen az igaz barátok tábora
O kosan élj, ne legyél ostoba
K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!









2011. november 27., vasárnap

Advent!

               

Ágh Tihamér: Adventkor
Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodródozó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás.

2011. november 8., kedd

Arany János: " Este van "





Arany János "Este van" forditása:)

Arany J.költeményének mai viszonyokra forditása!/ 




Este van, este van: elpihen a világ! 
Tévé előtt gunnyaszt mind az egész család. 
Villog a képernyő, rombolja az elmét, 
Sokan ebben lelik életük értelmét. 
Csapong a hülyeség, az eget sodorván: 
Horror, krimi, thriller az összes csatornán. 
Frankenstein, Dracula, örülnek a kölykök, 
A mama kedvence: nyafka Golden Girlök. 

Véres, vajas-kenyér a temető falán, 
Batman, ET-kukac jönnek egymás után. 
Reggeltől esteig örömüket lelik 
Ahogy a gengszterek egymást ütik-verik. 
Étkezés helyett is a Supermant nézik, 
Még a "dolgukat" is, bilin ülve végzik. 
A képernyő elől el nem mozdulnának, 
Napfényt, fákat, mezőt, talán nem is látnak. 

Háziasszony nem főz, nincs helye panasznak, 
Wrigley gumit rágnak, rája Colát isznak. 
Zúg a rock-popzene, ártalmas a fülnek, 
Hónapról hónapra egyre csak hülyülnek. 
Gyereket nevelni? Eszükbe sem szökik, 
Sokkal egyszerűbb, ha tévé elé lökik. 
Ott aztán fejlődik, egyre okosodnak, 
Sokan nem hogy írni, de olvasni sem tudnak. 

Tévé előtt hasal, a kiszolgált kutya, 
Évek óta nézi, azért olyan buta. 
Haza jön a gazda, munkából fáradtan, 
Felbont egy üveg sört, s tévé elé huppan. 
Üveges szemekkel bámulja a krimit, 
Éppen egy kispapnak szúrják ki a szemit. 
Autók nyikorognak, robbannak a házak, 
Kéjelegve nézi, amint torkot vágnak. 

Emberevő cápa, kisgyereket fal fel, 
Akit fürdés közben, szüleitől mart el. 
Élvezi a család, Hasfelmetsző Jack-et, 
S hogy kell beváltani, fedezetlen csekket. 
Bankot kirabolni, csupán egy pillanat, 
Tisztviselő rendőrt, lövik, mint a nyulat. 
Spriccel, folyik a vér, a padló is síkos, 
Ilyenkor a tévét kikapcsolni tilos! 

Egyik gyerek titkon, apja zsebébe nyúlt, 
Hátha akad benne: alma, netán kisnyúl. 
Egyiket sem leli: helyettük a halál: 
Csőre töltve nehéz belga pisztolyt talál. 
Fegyver nélkül járni életveszély máma, 
Hálával gondolnak "Nagy Amerikára"! 

Hogy ez hová vezet, leírni is félek, 
Ettől "nemesedik" a gyermeki lélek! 
Pisztoly, bicska, bomba és egy rozsdás bökő, 
Így ragyog előttünk "egy új és szebb jövő"! 

2011. október 22., szombat

Tánczos Katalin : AZ ÉN MIATYÁNKOM



Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe.
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, - reményteljesen,
S fohászkodj: Miatyánk, Ki vagy a mennyekben!

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a “Rossz”,- erre van Istene!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, - és hittel rebegd,
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől forrong a “nagyvilág”,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! Jöjjön el a Te országod!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne…!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - Hajtsd meg homlokod,
S mond: Uram, legyen meg a Te akaratod!

Mikor a “kisember” fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a “gazdagság” milliót költ, hogy éljen,
S millió szegény a „nincstől” hal éhen,
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezedet,
S kérd: Uram! - Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül,- sőt - ellene támadsz,
Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg “Őt”!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram!- Segíts! -S bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak,…!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram!- Megbocsátok az ellenem vétőknek…

Mikor a “nagyhatalmak”, a békét tárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol!- Csak egymást gyilkolják!…
Mikor a népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: Miért tűröd ezt?
Istenem MIATYÁNK!
Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba,- s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a “Rossz”, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől!
Ments meg a gonosztól!!!
AMEN

UTÓHANG
S akkor szólt a Mester, kemény szelíden,
Távozz Sátán, SZŰNJ vihar! Béke, csend legyen!
Miért féltek ti, kicsinyhitűek?…
Bízzatok! Hiszen én megígértem nektek,
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!…
Hűséges kis nyájam, én pásztorod vagyok,
S a végső időkig, - veletek maradok!!!
AMEN

Ábrányi Emil: Mi a Haza?


Egy élénk fiúcska, a kiben a lelket
Isten már növeszti; a ki már figyelget,
És kezd számot adni arról, a mit érez,
szólott apjához, édes szülejéhez:
 
"Kedves apám, lelkem, valamit nem értek;
Ha ti a hazáról, ti nagyok, beszéltek,
Szemetek - jól láttam - majd könnyekben ázik,
Majd kigyúlad, lángol, tüzesen szikrázik.
Kedves apám, töröm a fejemet régen
Mi hát az a haza? Magyarázd meg nékem."
 
"A haza: ez a föld, hol világra jöttünk,
A haza: ez az ég, mely ragyog fölöttünk -"
 
"De hiszen az ég nagy s mindenütt egyforma!"
 
"A haza: e tájék, kéklő hegyek orma,
Minden, a mi itt van és szívünknek drága,
Levegője, napja, vize, rónasága,
A virág a réten, a madár az ágon -"
 
"De hiszen van szebb is e kerek világon!
Ha te, én, meg anyám, messze vándorolnánk,
Mindenütt megélnénk, boldogok is volnánk.
Van madár mindenhol, mely magasba lebben,
Úszdogál mindenhol kis hal a vizekben,
Mindenütt van szép ház, mindenütt van bőség -"
 
"Több a haza ennél: nagyság és dicsőség,
Öröm és gyász együtt! Nyomorulttá válik,
A kitől elvették s megsínyli halálig.
Nappal nincs nyugalma és éjszaka rémek
Veszik el az álmát! -"
 
"Én nem sínyleném meg!
Mindenütt, van játék, mindenütt van lepke!"
 
"A haza, fiacskám, szívünk legszentebbje,
Oltár, mely előtt csak fejlehajtva. Térden
Áldozik az ember!"
 
"Jó atyám, nem értem!
Magyarázd meg jobban!"
 
"Hallgass ide gyermek!
Apuka mesét mond... Hallgasd s jól figyeld meg!"
Egyszer volt... régen volt... Üldözőbe vették
És addig bántották, addig sértegették,
Míg átokkal ajkán elhagyta hazáját.
Esküvel fogadta: Magyarország táját
Többé sohse látja, nem kivánja látni,
Ezután idegen Istent fog imádni,
A magyart gyűlölni és utálni fogja,
Ha keresztre húznák, nézné mosolyogva,
Hallgatná gyönyörrel zokogását, jajját!
 
Szólt és ment haraggal s ádáz gúnykaczajját
Gőgös üldözőknek vitte a fülében.
 
                    *********
 
Az idő homokja pergett lassan, szépen.
Költöző madárka, mely vágyát követve,
Tízszer is, húszszor is útját arra vette,
Hova fecske, gólya híven visszajárnak
Nyíló kikeletkor: a magyar határnak.
Pergett az időnek halk homokja szépen,
És az, a ki látta lobogó dühében
A haragos embert ezelőtt sok évvel:
Most bámulna rajta, vagy nem ismerné fel.
Grófokkal komázik és hajlong a lába
Idegen királynak fényes udvarába'.
A kegyelmes Isten úgy fölvitte dolgát,
Hogy sürögve járnak körülötte szobák.
Tündöklik a napfény aranyos ruhában,
Serleg a kezében és mosoly a száján.
Herczegek, bárók közt oldódik a nyelve.
Ime most is ott űl s poharat emelve
Szól a társasághoz harsányan, kevélyen:
 
- "Bor, paripa, mámor, kártya, koczka éljen!
Éljen a szerencse és a szivtelenség,
Hogy a koldus erkölcs czondráit nevessék
S hatalomban, kincsben járjanak bokáig!
Éljen az okosság és éljen sokáig
Minden a világon... csak a haza veszszen!" –
 
Mikor ezt kimondja sáppad, összerezzen,
Szemei forognak, kábult agya szédül,
S mintha el akarna válni az eszétűl,
Fölkaczag, kikelve rettentőn magából,
Azután a könnye omlik mint a zápor.
Mint a tüzes villám, úgy csap a szivébe
A lenézett, gúnyolt távol haza népe,
S örült szerelemre gyúlad meg iránta,
A kit úgy gyűlölt, hogy pusztulásnak szánta!
 
Ittas czimborái lassan szétoszolnak,
Dünnyögik magukban: Majd jobban lesz holnap!
És ő maga, rémült inasokkal szemben,
Ott zokog sokáig az üres teremben.
 
És másnap a szolgák, kik parancsát lesték,
A hatalmas embert hasztalan keresték.
Átkutattak várost, kapukat elállták,
De hiába minden... többé nem találták.
 
                    *********
 
Hova ment? Nem sejtik! Csak az Isten tudja,
Hogy a bujdosónak merre visz az utja;
Csak az Isten látja, mi van a szívében,
Mi az, a mi hajtja napfényben, sötétben,
Mi az, a mi hajtja, hogy menjen előre
Zúgó fergetegben és dőljön a kőre,
Ha tovább nem bírja s meg kell hogy pihenjen.
Mi az, a mi hajtja, hogy csak menjen, menjen,
S ne legyen előtte se folyó se árok,
Míg nincsen a czélnál, mely után sovárog.
 
Ott halad a vándor... vérnyomot hagy lába,
Sár, hó-víz betódul tépett sarujába,
Elkopott mezének nincs már semmi éke,
De szivében több lesz, mindig több a béke,
 
A mint közelebb jön a magyar határhoz,
Kikelet van ujra. Daru, fecske szálldos
Kurrogva, csevegve a tavaszi égen.
Hamarabb ott lesznek ama szép vidéken,
Mint ő, a ki fáradt! Hogy irigyli őket,
A sugárzó légben vígan lebegőket!
 
Egy pár jámbor ember, kis tanyák parasztja,
A szegény bolyongót szívesen marasztja,
Pihen is a kunyhók, nyájas belsejében,
És az apróságot tanítgatja szépen
- Rejtélyes mosolylyal húzva őket félre –
Isten neve mellett a haza nevére!
 
De fölriad aztán, mert nyugtot nem adhat
Idegen föld néki, - mert itt nem maradhat.
Végső erejével tolja, magát, tolja,
Elcsigázott testét már alig vonszolja.
Néha le-leroskad; ekkor összeretten
És fölnéz az égre szomorún, ijedten,
S kérleli az Istent nagy szótlan keserve:
Még szüksége van rá, még ne hagyja cserbe!
 
Ah! azok a bérczek! Mintha látta volna!
Ah! az a kis erdő! Mintha rá hajolna,
Oly közel van hozzá...! És ott az a vár-rom!
Porba hullt a vándor a magyar határon.
Úgy van! Ez a föld az! Ez az ő hazája!
Odaroskadt hozzá hidegűlő szája,
Mozdulatlan karja a rögöt ölelte,
És egy hosszu csókban elröpült a lelke.
Visszajött meghalni ahhoz, kit imádott!
 
                    *********
 
Sírsz fiacskám ? Jól van! `Ez` a haza, látod!