A történet valós, a káprázat gyenge Kódolt a magány hosszú szárú leple A csend, minket kínoz, az éj sötét terve Hogy hagyja az elmét szétoszlani a fejbe Egy perc, semmi több, míg meglátod Egy hónap, míg rájössz és megbánod Egy év, míg iszol és elfelejted S mindegyik végén újra kijelented Borzong a test, csak magadra vess S sírsz, nem kellett volna, hogy megszüless Irány az ajtó, nyiss is, ne csak törd át Ha csupán előre nézel, az élet egy körgát Furcsa, de sose létezett a pénz Akitől nem várnád, úgy is felgereblyéz Nincs titok, ami létrejön, az elmegy Akár 14 lesz, akár hetvenegy Csinálod vagy nem lesz Ehetsz vagy edzhetsz Utálhatod, mert beleszerethetsz Hiszed vagy sem, üvegből inni Ugyanaz mintha kis poharakba töltenéd ki
Kőbe vésve Két barát ment a sivatagban. Előzőleg összevesztek, és egyikük képen törölte a másikat, aki anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!” Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldokolni kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén, kőbe véste: "Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!” A barátja megkérdezte: Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért? A másik azt válaszolta: Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, vessük kőbe, hogy senki se törölhesse el. TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI, A JÓSZERENCSÉIDET PEDIG KŐBE VÉSNI!!!!! Azt mondják, egy különleges emberrel találkozni, akit tisztelsz. Egy pillanat műve. Megszeretni egy nap elég, de az illető elfelejtéséhez már lehet, hogy kevés egy élet.
