*A szerelemhez...*

Papp Ádám : A szerelemhez

(A szíved egy város és én örökké elveszni vágyom benne)

Olyan hamar eltelt ez az idő, s még így sem elég, hogy elmondjam mennyire szeretlek.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen heves,
ilyen igaz ez az érzés, amit te csókoltál s csókolsz belém ennyi idő óta.

Tudom, hogy te vagy az otthon... minden egyes része. Tudom, hogy ez az út, ami hozzád vezet megannyi akadályt hordoz, de mindenen túl megyek értünk... érted.
Nincs olyan, hogy nem, nincs, hogy elég. Muszáj ez a telhetetlenség, hisz úgy sem tudnék betelni veled, mert minden egyes nap csodának látlak. Veled ébredek,
veled alszom el, s minden pillanatnyi rád gondolás olyan kellemes érzésekkel simogat, arcon csókol, könnyeket csal a szemembe, mert te vagy az egyetlen.

Talán túlzásnak hangzik, de így érzem. Ha ez mind bűn, akkor én bizony bűnös vagyok, de még mennyire. Nem gondoltam volna, nem sejtettem, hogy te jönni fogsz. Ezzel kapcsolatban már mindent eldobtam, aztán megmentettél.

Megmentettél, előrébb juttattál és odatereltél, ahol lennem kell, de van még egy fontos rész, ahol te vagy. Oda igyekszem. Hozzád. Hozzád, hogy végre teljességgel együtt lehessünk, hogy végre hazaérjek, hogy otthon legyek
és ne kelljen tovább már mennem. Ott van a végcél nálad, melletted.

Te vagy a minden, az ÉLET! A való! Te vagy az...
A SZERELEM!

************************************
Papp Ádám : Szeretem

Szeretem az ajkadon
pihenő dalokat,
mik bennem zenét szülnek.

Szeretem benső hangjaid,
amik a sötétben is enyéimmel
összeülnek.

Szeretem azt az egészet,
mit mi ketten alkotunk.

Szeretlek téged, s
csak remélni tudom, hogy végleg
így maradunk.

Szeretem az illatod,
a mosolyod, ami élet
nekem a reggeli neszben.

Szeretem a lényed,
s hogy szerethetlek téged.

Szeretem a csended is...
tudom; olykor több nem kell.

Szeretem az ölelésem
reád adni, mert akkor bennem
sincs hideg, se fájdalom,
ha tőled egy pillanatban is
a mindenséget kapom.

Szeretem az életet, ha
veled élem meg.

Szeretlek téged... míg csak élek.
**********************

Papp Ádám :Levetkőzve

(Levetkőzve egymást,
az ágyba dőlve indulok
útnak rajtad... Te csak annyit
adj nekem, hogy ne dőljön
meg a hatalmad.)

Melledig kúszna ajkam,
majd megpihennék ott, hogy
körbecsókoljam.

Közben heves lélegzeteid
hagynám, hogy belül simogasson;
ébresztve fel bennem a vadat,
hogy ez benned is tőlem
mindent, de mindent akarjon.

Akarom a kezeid, akarom, hogy
a hátamon mard végig a húsom!
Akarom lábaid közt az édent,
szemeimmel is élvezni téged.

Akarlak! Éjszakákon át
és még tovább.

Nyakad vonulatát érni,
friss nedűd magamra csepegtetni
vágyom, ha két édes szorítás közt
egy pillanatnyi csend az élet.

S én úgy meghalnék, ha
nem lenne több ez,
csak egy pillanat veled.

Akarlak! Éjszakákon át
és még tovább.

Akarlak, míg világ a világ!

Végigélni mindened...

s majd a végén egymás karjaiba
bújva, ahol abbahagytuk,
ott kezdjük újra.
************************

Árvai Attila : Támaszom

Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem
Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem
Légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem
Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem
Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek
Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek
Légy az igaz barát, még ha vén is leszek
Kérlek, fogd a kezem, hisz akkor is szeretlek
Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul
Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul
Az idő lassan eljár, sajnos felettem is
De támaszom, csak Te légy, e borús időben is
Légy kérlek támaszom, minden körülményben
Akkor is légy velem, ha majd megéhezem
Légy akkor is velem, ha egyszer majd haldoklom
E kivált nehéz napon, ne kelljen csalódnom
Légy az én támaszom, mikor szólítalak
Ha az idő tépázta, barázdált arcomat
Megsimítod néha, mikor megihlettél
Súgd fülembe olykor, csak engem szerettél...
Légy az én támaszom, a Teremtőre kérlek
És ha majd betartod, csak is úgy ígérd meg
Majd egy nap meghalok, és felcsendül a zsoltár
Istennek azt vallom, hogy támaszom Te voltál...
************************

Bognár Barnabás: Ha mosolyt hozok



Ha mosolyt hozok a könnyek helyett,
így maradjak meg neked.
Ha csillogóra váltom a szemedet,
így maradjak meg neked.
Ha kezed kezemben megremeg,
így maradjak meg neked.
Ha én melletted állok félve meg,
így maradjak meg neked.
Ha szeretnék együtt félni veled,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok én neked a szeretet,
így maradjak meg neked.
Ha velem a szép még szebbé lehet,
így maradjak meg neked.
Ha te szépnek látod a lelkemet,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok az, aki más nem lehet,
így maradjak meg neked.

******************************

Bognár Barnabás - Ha szeretnél

Ha szeretnél Átkarolnám tekinteted Megcsókolnám mosolyod Szemedbe szórnám szememet Elmozdulnám mozdulatod
Ha szeretnél Megfürödnék könnyeidben Elringatnám szép álmodat Dúdolnálak csendjeimben És visszhangoznám hangodat
Ha szeretnél Elvinném a nagyon rosszat S elhoznám a nagyon szépet Megszületnék százszor jobbnak S angyaloknak festenélek
Ha szeretnél Sütnék rád fényes-melegen S melegedből hűtenélek Vezetnélek ösvényeken S ereimbe öntenélek
Ha szeretnél Karjaimba gondolnálak Mélyeimbe levinnélek Tudatomba feltolnálak S lennék minden szenvedélyed
Ha szeretnél Fájdalmasan féltenélek S félelmesen fájlalnálak Valósággá mesélnélek S nem hinnék a valóságnak
Ha szeretnél...
**************************

****Kavalkád***

Én nem tudom most,
hogy valaha látlak-e még,
de várlak, ha kell, múljon
el százszor egy ezredév.
Én nem tudom most,
hogy csókod csókomat öleli e majd,
vagy hogy lelked kicsiny hangja
eldúdolja majd újra azt a dalt.
Én nem tudom most,
hogy öleléssel mikor jössz felém,
s hogy elrepülünk e megint
a szabadság legőrültebb szelén.
Én nem tudom most,
hogy mi ez a kavalkád bennem,
de te lettél az, kit folyton,
de folyton kell szeretnem,
mert mindenem azt mondja,
mindenem ordítja
egyre hangosabban,
s ott vagy mindenhol, egy képen,
az út másik oldalán, a rádióban,
mert ami igaz, ami egyek vagyunk mi,
csak az hallik ide, s
az gyűlik egyre körénk.
És velem lenne jó jönnöd,
hogy megtaláljuk valahol
egymáshoz fűzött tiszta szerelmét,
amit együtt fogunk kézbe,
amit együtt emelünk fel,
s amit megtöltünk élettel,
vöröslő fényekkel,
és azzal az egy lényeggel;
ami te vagy, s ami én vagyok.
Ami benned csak szikrát éleszt,
az bennem már régen
örök életet hagyott.
*******************************

***.....add a kezed, míg a nap nyugodni tér
aki szeret, ezer úton elkísér
s ha fáj, ahogy a szerelem sodor, de bánd
képzeld, hogy újra szebb a világ
szeress és gyere velem hűs éjszakákon át
gyere velem fénylő csillagok felé
gyere velem, s amíg tart az éj, ne félj
csak várd, amíg a szerelem sodor tovább
te légy az egyetlen ki sírni lát
ne bánd, csak gyere velem
még vár a boldogság
szólj rám, ha nem fogom a két kezed
szólj rám, ha nem vigyázom két szemem
szólj, ha az ölelésem túl kevés
ha fáj már míg nem ér
szólj rám, ha nem hiszel már semmiben
szól rám, s én odaadom mindenem
csak szólj, én itt leszek amíg lehet
melletted és védelek
add a kezed, amíg tart az éj, s ne félj
ami bennünk igaz, örökké a miénk
s ha fáj, ahogy a szerelem sodor, de bánd
képzeld, hogy újra szebb a világ
szeress és gyere velem míg vár a boldogság
gyere velem fénylő csillagok felé
gyere velem, s amíg tart az éj, ne félj
csak várd, amíg a szerelem sodor tovább
te légy az egyetlen ki sírni lát
ne bánd, csak gyere velem
még vár a boldogság
szólj rám, ha nem fogom a két kezed
szólj rám, ha nem vigyázom két szemem
szólj, ha az ölelésem túl kevés
ha fáj már míg nem ér
szólj rám, ha nem hiszel már semmiben
szól rám, s én odaadom mindenem
csak szólj, én itt leszek amíg lehet
melletted és védelek****
*****************

***A végzet***

Csak engem figyelj: a szememet.
Azt lásd, ki tényleg én vagyok.
Hazug szókkal, buta álarcokkal
szívedbe én úgyse hatolok.

Nem is szólok, ha nem muszáj,
épp elég, mit egy mozdulatom üzen.
Ne hagyd, hogy a szürkület betakarjon,
s ne hagyd, hogy elsodródjunk
a kettőnkből születő tengeren.

Kezeid után kapnék, de várom,
míg te azt az enyémbe temeted,
s várom, hogy szívemben
halljam dobbanni a szíved.

Ha el is fordulsz, látom,
hogy titkon lelkem kutatod.
Nem tudom miért jó e játék,
de hagyom, hogy csináld,
hogy kiismerd, mint a sok-
sok el nem mondott titkot.

Még mindig nem szólok.
Egymást járjuk át a csendben.
Ha csak ennyi jut nekünk,
nem bánom. Én hagyom rámenni
a részem.

Hagyom, hogy tovább menj,
ha így te jónak látod,
s hogy még jobban kiéld
ezt a tébolyult világot.

Hagyom, hisz magamhoz
sosem köthetlek téged,
csak folyton szerethetlek,
mint visszajáró felét
az az egyetlen végzet.

*********************************