VÁRLAK !

Papp Ádám : Várlak!

Megszépül a messzeség is, miközben várlak,
s míg bennem setét mocsarak születnek,
addig tőled kapva ezrednyi fényt is
élek, s e mindenek szerint szeretlek.
Várlak! Várlak!
Várom azt a pillanatot,
amit újra élhetek, mint akkor ott,
midőn az idő felettem kétes szavakat
szórt szét lelkemen,
s a „most" volt - mint utolsó kenyerem.
Az a közelség kell, az a csók is,
a könnyek, mert így akarlak
egészen, hogy majd te tudd;
nem csalfa egy tettem se,
s a hangok nem vetnek tőrt
szívedbe,
csak az, ha eltűnnék úgy,
mint megóvva téged egyszer...
Én százszor, ezerszer áldozom
fel mindenem azért, hogy te élj!
S, hogy miattam a legigazabb
boldogságról beszélj.
Meghalnék tudom, ha már nem szeretnél.
Nem tudnám az életet hogyan is kell
élni. Nem tudnám a mát megbecsülni,
s azt se milyen a szó, ha kedves,
csak - mint farönk - állnék tétován,
míg e hosszú óra ki nem végez...
Várlak!
Várlak! De alíg bírom már. Elindulok hát,
megyek érted, mert elég volt már nélküled
lélegezni ezt az életet...
********************************

Ne várj tovább,
hogy felém indulnál,
minden lélegzetvétel
csak kifogás,
érzem értem
zsibong a tested,
elcsitítlak,
teérted formálódik
belőlem minden mozdulat,
aztán,
ha már nem maradt
belőled más,
mint szorító reszketés
és lüktető szívdobbanás,
ott leszünk ketten,
te
és két karomban a ringatás.
........Koszorú Gábor
*********************

Papp Ádám : Dallamod nyomán (2005)

Dallamod még mindig szeretve zeng fejemben,
miközben én megmártóznék más ütemben,
de nem tudok... még ölelsz, és ez nagyon jó.
Nem tudok tisztán játszani... és nem is akarok.
A balladai homály rám dobja kissé piszkos fátylát
s az egyszerű nép azon vak szemekkel is átlát.
Látnak engem, látják valóm, de nem fogadják,
ne is fogadják. Az a legjobb ha megtagadják.
Nem szólok, néma minden egyes részletem,
de tele van még az arany-pennás készletem.
Karcolok, rovok, írok, vések hosszú-hosszú éveket,
ölelek, siratok, hiányolok, és szeretek egy életet.
Harmatodra hull a hó, s annak minden lágya,
s te oly könnyen hullsz a csodáknak paplanjára.
Csillogó mosolyod ne tagadd a léttől, értéked az;
én érintem őszintén, szívből, s hagyom néked azt.
Ágyad mellett a földön térdepelek, fogom kezed
s nézem a rám tündöklő, tiszta kristály szemed.
Érzem rezdülésed, hallom, hogy lágyan ver a szíved
ebbe én is belenyugszom, közben átölel a lelked.
Szárnyakat növesztek, azokban óvva viszlek téged
hogy sose érje kín, se fájdalom a te puha éked.
Felviszlek a mennyekbe, hogy angyalok közt étkezz
s mikor visszahozlak, te ugyanúgy nőként létezz.
Maradj a Nő, ki mindig is voltál e Földön,
maradj nő, nem zárhat be téged a céda-börtön.
Maradj nő, légy igaz, ki most vagy itt, előttem,
maradj nő, légy múzsa, s soha ne halj ki belőlem.
Maradj szerelem nekem, egy örökkévalóság,
maradj szerelem, az igaz bizonyosság.
Maradj szerelem, én leszek lelked éltetője,
maradj szerelem, maradok mindened szeretője.
********************************

Papp Ádám : Nemsoká' ott leszek...

Elmondom azt, ami fontos,
ami miattad van itt bennem.
Megbékéltem azzal, aki vagyok,
mióta te lettél a fontosabb részem.
Nincs sok időm...
Fogynak a percek,
csak hallgasd, amit mondok.
Nélküled esteledett rám,
s e magánytól duzzadó
sercegő dallam fülemben
esztelen forog.
Lépteim nyomát nézem vissza,
s milyen sok ez már nekem,
de kevés van, hogy
elérjek hozzád végre,
hogy csókkal köszönjek,
hogy ölelésemmel a
a teljes otthonunk legyek.
Nincs sok időm...
Szívem minden mozdulattal
egyre jobban dobog,
tudva, hogy vársz,
hogy étket adsz, mi egy
életünk bizonyossága,
s e vágy mind oly közel van,
hogy a mosoly pihen rám,
mert vágylak minden porcikámmal
mielőtt a reggel betér a házba.
Nincs sok időm...
Testem testedért kiállt!
Lélekkel takaró szellő legyél,
s ne szólj, ha kellene,
tudom minden cseppedet.
Lejár az idő
csak várj!
Nemsoká ott leszek..
******************************

Papp Ádám : Talán elér e vers...
Hideg van és magány nélküled...
Annyiszor, de annyiszor elfog
a félelem, hogy mi lesz, ha
nem ér el hozzád a két kezem,
de talán elér e vers időben,
hogy tudd a titkot: Szeretlek,
míg egyben van e világ,
s utána is hű maradok
hiába választanának szét
messze a galaxisok.
Ez csak egy könnyű versem;
olvasd reggeli könnyedségben,
esti szellők frissességében.
Olvasd, ha sírni vágysz,
ha nevetsz, és megtalálsz.
Csend vagyok, de nevedet
mindig, mindig ordítom,
hogy ott belül halld meg
a szerelmet, mi ezer életen
át fűz minket össze.
Hadd legyek selyem,
mi szüntelen ölel.
Hadd legyek szél,
mi csak tiédet köszönheti.
Hadd legyek egyetlened,
kit más keze nem érhet.
Hadd legyek élet; benned
úgy, mint te enyémben.
Hadd legyek a vég is,
mi újjá szül minket,
s hálát adva csókoljon,
míg boldogsággal áld
ez a szép lehetetlen...
***********************

Szavak nélkül is értelek
érintések nélkül is érezlek...
benne vagy minden ébredésben
a reggeli tea akácméz ízében
az újság vastagon szedett betűjében
a rádió andalító lassú zenéjében
az erőtlen langyos téli napsütésben
az ónos eső csúszós cseppjében
a rám fröccsenő latyakos sárban
a csontig hatoló hideg éjszakában
érintések nélkül is ölellek
szavak nélkül is szeretlek...
*******************