Az idősebb generáció azon a véleményen van, hogy egyes állatok képesek érezni és látni azt, amit nem tudunk. Hogy te elhiszed, vagy sem, az csak rajtad áll. Napjainkban nagyon kevés ehhez hasonló kedves és melegséggel teli történet létezik, de ennek az elolvasása biztosan jó kedvre hangol majd és eltölt pozitív gondolatokkal.
– Béke veled – köszönt az angyal kedvesen, miközben leült a macska mellé egy vastag faágra, lerázva arról a havat.
– Szervusz. – a macska kinyitotta egyik zöld szemét, lustán ránézett az angyalra, aztán visszafordult.
Az angyal a szárnyai alá húzta meztelen lábait, és lenézett. Alattuk havas kert terült el, a levegő kacagástól, vidám kiabálástól, repülő hógolyók suhogásától és léptek csikorgásától volt hangos.
– Jó magasra másztál – mondta az angyal, miközben felmérte az ág és a talaj közti távolságot.
– Itt fent nem érnek el még Alex hógolyói sem.
Az angyal megértően bólintott, és kissé felhúzta a szárnyait. Egy ideig hallgattak.
– Az öreg gazdámért jöttél? – kérdezte a macska, de nem fordult az angyal felé. A hangja most is lustán csengett, de az angyal megérezte, hogy fájdalom és félelem lengi körül.
– Nem, nem jöttem senkiért.
– Ah! – az aggodalom felhője máris szertefoszlott. – Az öreg minden nap elmondja, hogy hamarosan eljön érte egy angyal, de lehet, hogy egy másik angyal jön majd – magyarázta a macska.
Egy ideig megint hallgattak. A macskát azonban valahogy zavarta az angyal jelenléte, és a tőle telhető legközömbösebb hangon azt kérdezte tőle:
– Milyen alkalomból vagy itt?
– Csak megpihenek egy kicsit. Megmentettem egy gyereket a városban. Nagyon nehéz munka volt. Most hazafelé tartok.
– Te a betegségtől is meg tudsz menteni valakit?
– Az a betegségtől függ. De sok mindent meg tudok tenni. Őrangyal vagyok.
– Akkor miért üldögélünk még mindig itt? – nyávogta elkeseredve a macska. – Gyere, menjünk!
A macska olyan sebesen ugrott a földre, akár egy vörös fergeteg. Az angyal csendesen leszállt mellette. Az idős nő annyira sovány volt, hogy az angyal először nem is vette észre a fehér párnák között. A szemei csukva voltak, a mellkasa remegett, és sóhajai betöltötték a szobát. Az angyal közelebb hajolt hozzá, betakarta a szárnyaival, és suttogott neki valamit. Ezalatt a macska azon ügyeskedett, hogy közelebb tolja tejjel teli edényét a kályhához. Amikor az angyal végül felemelkedett, az idős nő lélegzése lelassult, egyenletessé vált, sovány arca kipirult.
– Hagyd aludni – fordult a macskához az angyal – nagyon gyenge.
A macska elfordította a fejét, mert a szemei megteltek könnyel. Az idős nő aludt, a macska és az angyal pedig a kályha mellett ültek, és tejet ittak.
– Lehet, hogy egy darabig még itt maradok nálatok, amíg Mária Nagymama rendbe nem jön.
– De honnan tudod, hogy így hívják?
– Hiszen angyal vagyok. Azt is tudom, hogy téged Milkának hívnak.
Az órai mutató gyorsan jártak körbe, a kályhában pattogott a tűzifa, odakint fütyült a szél.
– Amikor találkoztunk, azt kérdezted tőlem, miért másztam olyan magasra – szólalt meg hirtelen a macska. – Azt hiszem, téged vártalak!
