A MI HIMNUSZUNK MÁS MINT A TÖBBI . . . . . . . .
Küldöm tovább, mert végül is nincs jelentősége,hogy valaki vallásos, vagy sem, ebben az írásban sok érdekes információ van a nemzeti himnuszunkkal kapcsolatban.
A Himnuszról 187 éves Nemzeti HIMNUSZUNK, 1823. január 22.-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában.
Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg.
Gyönyörű költői mű e 64 sor.
A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza. Mindjárt válaszolok rá - három példával is:
A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után - mondjuk így - a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek felett áll - az egész világon. Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek.
Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.
A Szovjetunió himnusza - a soha nem létező szabadságot, az emberiség legnagyobb pusztítóit - Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani Oroszországnak - mondjuk így a jogutódnak - csupán 10
esztendős a himnusza.
A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise - a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív.
E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a legfontosabbat.
Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az ország építő IV. Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti.
A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz.
Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el - így emlegetni e csodálatos 64 sort. Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!
Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel. Nem
minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái (1919-re gondolok és az 55 évig tartó magyar
bolsevizmusra) tűzzel, vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született.
De mondom: voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldog- asszony anyánk, a Székely Himnusz (ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk), a reformátusok 90. zsoltára: "Te benned bíztuk eleitől fogva", vagy az evangélikusok "Erős vár a mi Istenünk" kezdetű Luther éneke.
Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink, elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt.
Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmár- csekei szoba csendjében.
A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.
Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig rátört a sorokra maga Rákosi is az 5o-es évek elején mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocia- lizmushoz illőt.
Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.
Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban.
Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt.
A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva.
Miért fontos ma, hogy a hamar árvaságra jutó, betegségekkel küzdő, Kölcsey mit hagyott ránk e nemzeti imában? Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22.-ét 1989 óta a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan - ám a magyar művészetek, a kultúra a szemünk előtt silányul el, vagy hever romokban.
Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar
értelmiséget pedig kötelezően.
Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység. Ez, amit mondok nem vallási, még csak nem is vallásossági és még kevésbé
templomi kérdés. Mert ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása, nevelése csak tantervi, tantermi feladat vagy
egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés, - ott ezt az első számú nemzeti feladatot - elárulták!
OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a jövő sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok.
OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy síneket szednek fel politikai parancsra - mindegy, hogy milyen indokkal - ott, azokon a helyeken
temetők lesznek. Ha hagyjuk.
OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn, ott a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett egy állítólagos jogállamban.
Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az elmúlt 6 évszázad alatt nemhogy egy templomot vagy iskolát, de még egy önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának, legjobb szándékú vezetőinek erőfeszítésével sem.
OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű, magát a kultúra és oktatás miniszterének mondó ember kijelentheti, hogy nem a tudás az
elsőrendűen fontos az iskolákban, hanem valamiféle reformanyag ilyen-olyan elsajátí- tása, ott a szellemi rókák garázdálkodnak a
nemzet udvarán.
OTT, ahol a kabaréban téma lehet az ún. buta paraszt - nénikének öltözött férfiként - ott ország-idegenek uralják a televízió és rádió stúdióit. Akik e hazában nyilvánvalóan, nem érzik jól magukat.
Ezt a gyalázatot nem követhetnék el büntetés nélkül egyetlen európai országban sem. Hogy ugyanis ostoba közröhej tárgyává tegyék az ország egyik nemzetmegtartó erejét, a parasztságot.
OTT, ahol a továbbtanuló gyerek miatt a családoktól elvesznek és nem adnak nekik, ott szellemi tolvajok járkálnak közöttünk és a társadalom legfontosabb sejtje a család ellen intéznek, előre megfontolt, sátáni támadást.
OTT, ahol az emelkedő árak ellenére - lassan SEM tud szaporodni a családi könyvtár - csak és kizárólag a CD-k és DVD-k, - ott már a
globalizmus ütött tanyát.
És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék:
lassan elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára, Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey, Arany költészete, Jókai száz meg száz felejthetetlen hőse. Ott apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt Gyóni Géza, Nagy László, Illyés
Gyula, Sütő András, Német László vagy Kányádi Sándor.
OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot és különösen a pedagógust az éppen uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett ott a nemzetet a tekintély nélküliség barbár útjára akarják lökni és cselédsorba, a 21.-ik században.
Wass Albert írja: "aki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást, mert bármelyik magyar vesztesége - a Te veszteséged is."
Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé tesszük valamennyi, galád mozdulatukat.
A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy: Magyarország bajban van!
S legelsőül azért, mert 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen a világon, amely saját országával van körülvéve.
Magyarországot - viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével - a jövő magyar generációjának kell átadnunk.
Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől.
Magyarországot tehát meg kell menteni!
Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:
Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.
Murányi László
Kelt, Adyligeten az Úr 2010-ik esztendeje Fergeteg (Január) havának15-ik napján.
-------------
"Kezet csak megfogni szabad...
Elveszíteni vétek... Ellökni átok...
Egymásba simuló kezek tartják össze az Eget s a Világot."
Albert Camus
|
