Édes kötelék ! Hankovszki Ilonka

Úgy élsz bennem mint fákon az inda,
Forró közelség ami égve éget,
Fullasztó hőségben ölelsz magadhoz,
Vonzva, éreztetve minden ellentétet.
Így együtt napfényben, zuhogó esőben,
Vigyázol rám, hogy még szét ne essem,
Így vagyunk egyek,nincs már távolság,
Térben időben mégis két ismeretlen.
Nem tudok szabadulni,nem is akarok
Mert bennem élsz, s hogy mit várok tőled?
Kérlek vigyázz rám ameddig fölnövök,
S én átölellek mint a nap a földet.
Mint az őserdőben érintetlen tájon,
Fölfelé kúszunk , csak a fény vezet,
A gyökerek már nagyon mélyen vannak,
Egymásba fonódnak magasban a kezek.
Rám tapadó inda, édes kötelék,
Trópusi eső mi szemedből árad,
Ölelj magadhoz egyre szorosabban,
Ne éreztesd soha, hogy a kezed fárad.
Ne engedj el, Szükségem van rád,
Veled erős vagyok ha a vihar támad,
S ha leszakad rólam ölelő karod
Nem kell a fény,megfordulok utánad.
Megvárom míg újra átölelsz,
Esőt sírok majd a fellegekkel,
A lombok között átengedem a fényt,
És biztatlak nagy életszerelemmel.
Maradj velem, Szükségem van rád,
Már nem tudok elmaradni tőled,
Úgy ölelj mint napfény a világot,
Mert szeretlek mint az ég a földet .