Felismertem azt a régi képet !

 Hankovszki Ilonka :
Felismertem azt a régi képet !

A mélység őrzi arcvonásaid,
Fölidéz bennem valami nagyon szépet,
A szív letépte magáról a leplet,
S én fölismertem azt a régi képet.
Egy elmult élet része vagy nekem,
Tudom mit gondolsz ha szemed ragyog,
Hát ezért van, hogy ennyire hiányzol,
Mert bennem élsz, mindig veled vagyok.
Volt közös élet egy elmúlt világban,
De hol hibáztunk hogy elszakítottak ?
Hány év múlt el azóta hogy éltünk, ?
S mért támadtak fel a régi holtak ?
Egy elsüllyedt világot hoztunk vissza,
Hogy megmutassuk, akkor is volt törvény,
S míg dúlt a harc az ég és föld között,
Két érző szívet elsodort az örvény.
Csak azt tudtuk, hogy élni akarunk,
Az ég látta, hogy nem vagyunk rosszak,
Most megengedi hogy fölismerjem arcod,
Mert szívem mélyén él a régi korszak.
Egy visszatérő álmot gyakran látok,
Egy elmúlt világ, de arcod ott ragyog,
Olyan világ ma már nem létezik,
Boldog élet, s én melletted vagyok.
Mint itt a mában, úgy szerettelek,
Boldog vagyok ha szemed rám ragyog,
Nem fontos a test, csak a lélek,
És én lélekben, csak a tied vagyok.


  

Ida Majoros :   Egyetlen

          

Gesztenye szín haján,megcsillant a nap,
Míg ő aludt puha takaró alatt.
S néztem őt kedvesen,
Reményt adó kedvesem!

Te hoztad vissza a fényt zord télnek hajnalán,
Elűzted a bánatot,
Mely oly sokáig mardosott!
S a fájdalom elhagyott!

Küzdöttél értem száz csatát,
Felfestetted a szívárványt,
Lelkem lelkedig talált,s már egybeforrt veled!
Minden porcikánk,minden gondolatunk is egy.

A szavakat már ki sem kell mondanunk,
Elég szemedbe néznem,
Már mindent tudok,
Mi már mindörökre összetartozunk!