Vallomás !

Vallomás!
Szeretlek égi áhítattal,
Híven örökké igazán:
Oly tiszta,mint a nap szerelmem,
És mély miként az óceán,
Mert legdicsőbb te vagy a földtekén,
Szebb,mint az égnek minden csillaga;
A mennyet én már itt megízlelném
Az én szerelmem az élet maga.
Szeretlek forró indulattal,
Lobogva kéjjel, lángolón.
Oly forró ,mint a tűz,szerelmem,
S miként a tűz,oly romboló.
Te vagy a legkívánatosabb nekem
A pazar összesség csodás ölén;
Nem céltalan,nem álom életem,
Ha te hajolsz állítólag én fölém.
Szeretlek rémes szenvedéllyel,
Vihar kél csókjaim nyomán;
Hervasztó,mint a nap,szerelmem,
S háborgó ,mint az óceán.
Önnön világát nem szeretheti
Jobban az Isten,mint én tégedet;
A láng,mely a világot élteti,
Halált is oszt,mert vég nélkül szeret.
Szeretlek titkos rettegéssel,
Marcangol egy sötét talány;
Hogy hirtelen nem oszlasz-é el,
Te fényes égi látomás?
Hogy üdvömet meg nem sokallja-e
A boldogságra irigy,gúnyos ég?
De hiszen örök lelkünk élete,
Az égbe is utánad szállanék!
Szeretlek mélységes gyönyörrel,
Lelkem csak benned s érted él,
Ember nem vágyhat magasabbra,
Érted szenvedni,sírni,kéj.
Látásod üdvén sápad a merész,
Szívem a kéjtől majdnem meghasad,
Ölelni,bírni téged szinte vész,
Nem bírják el a testi csontfalak.
Szeretlek élő szerelemmel,
Nem múlik el e láng soha,
Hervasztó bár,de hervadatlan,
Örök,mint az Isten maga.
Dicsőbb vagy,mint büszke csillagok,
Nagy szíveden a mennyet élvezem,
Szívünkbe hallhatatlan láng lobog,
Hiszlek,szeretlek,és reméllek én!
István Csanádi
************************
JeepCKing
Te vagy...
Te vagy az ereimben a vér,
te vagy a testemben a kéj…
Te vagy a fülemben a dallam,
te vagy a bőrömön a balzsam…
Te vagy a kezemben az erő,
te vagy a csontomban a velő…
Te vagy az ajkamon a sóhaj
te vagy a hőn áhított óhaj…
Te vagy a szívemben az érzés,
te vagy a lelkemben a féltés…
Te vagy a naptárban a holnap,
te vagy e versemben a mondat…
Te vagy az életben a remény,
te vagy az erkölcsben az erény…
Te vagy a hitben az igazság,
te vagy a búban a vigaszság…
Te vagy a sebekre a gyógyír,
te vagy a mindenkori jó hír…
Te vagy a pillangón a hímpor,
te vagy a szürkében a színfolt…
Te vagy a lágy tavaszi szellő,
te vagy a tengerben a sellő…
Te vagy az ékszerben a gyémánt,
te vagy, akire szívem rég várt…
Te vagy a hajnali pirkadat,
te vagy a rám váró virradat…
Te vagy a nő, aki kell nekem,
te egymagad vagy a mindenem!
Te vagy a réteken a virág,
te vagy a föld… és a világ…
******************************
Őri István : ÜZENŐ

Amikor a fák égig érnek,
és meséket mondanak a tündérek,
akkor gyere...
amikor a hold fényesen világít,
s a bársony-éj utolsókat ásít,
akkor gyere...
amikor a harmatcsepp énekel,
s rá messzi-szellő felel,
akkor gyere...
amikor Isten lejön közénk,
s minden, mit hozott, a miénk,
akkor gyere...
amikor győztél a sötét éveken,
s, ím, valaki Neked üzen,
akkor gyere...
várlak,
Kedvesem...
*************************
FÁY FERENC : Kellesz nekem

Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,
Tikkadt virágnak, mint a víz szeme.
Úgy, mint a test kell kóbor furcsa láznak,
Mint dalra vágyó fülnek kell: zene.
Vágyom rád, mint vándor vágy a fényre,
Sötét fű után, ha eső, szél veri.
S ezer ház súgja délibábnak: térj be,
S ezer tenyér nyújt hűs vizet neki.
Úgy nézek rád, mint víz-csepp néz az égre
Irigylő vággyal vén felhőkre lát,
És hogyha feljut, titkon, lopva, félve
Anyjában nézi vágyva önmagát.
Kellesz nekem, mint bűnnek kell az este,
Mint vad csikónak fékező hurok,
Ezernyi vágyam téged vár keresve,
S ha egyszer eltűnsz, veled pusztulok.
******************************

Jönnél-e velem az életem útján?
Legyőznéd-e félelmeid, ha kérem?
Tudnál-e bújni hozzám, akár talán
remegőn is, de vágyva az ölelésem?
Tárnád-e ki sarkig a szíved, lelked?
Adnád-e nekem, mi legszentebb,
lelkednek oltárát? Mondd hát!
S engednéd-e, hogy a rét virágából
koszorút fonjak hajadba? Jönnél-e
velem mezőn és réten, földön s égen?
Tudnál-e repülni, mint tán repültél régen?
Vagy akár mint soha még nem!?
Engednéd-e, hogy eléd térdelve
öleljem combod, s forró csókot
leheljek rajta végig? És sétáljunk
kéz a kézben, szemlesütve, vagy
éppen egymás szemében égve
belefeledkezzünk a tücsökzenébe?
Vagy hallgatva a csendet, kósza
fellegekbe karolva váljunk eggyé,
lélek a lélekkel, szív a szívvel. Hiszen
maholnap úgyis véget ér minden.
Az álom, a lét... szertefoszlik, miképpen
szappanbuborék. Mondd Kedvesem!
Jönnél-e velem ha kérem?
*********************************
Zorán : Szeretlek

Szeretlek, s nem mondtam el jól sosem
Szeretlek, s úgy tűnt néhanap, hogy nem
Szeretlek másban is
Szeretlek végleg s ártatlanul
Szeretlek annyi szerelmen túl
Szeretlek akkor is, ha mást hiszek
Szeretlek akkor is, ha más szeret
Szeretlek szótlanul
Ahogy a béke hozzám simul
S mikor a reggel a szívembe szúr
Szeretlek, bárhogy nem lehet
Szeretlek önmagam helyett
Örökös változásban is
Örökös halkulásban is
Örökös távolságban is
Szeretlek, már csak ezt adom, kevés
Szeretlek, s várok rád nagyon, ne késs
Ha másképp nem lehet
Az álmok festenek új mosolyt
Ami néha nekem szólt
Szeretlek, bárhogy nem lehet
Szeretlek önmagam helyett
Szeretlek változóban is
Szeretlek halkulóban is
Örökös búcsúzóban is
***************************
Victor Hugo : Mivel ajkamhoz ért

Mivel ajkamhoz ért színültig teli kelyhed,
és sápadt homlokom kezedben nyughatott,
mivel beszívtam és nem egyszer drága lelked
lehelletét, e mélyhomályú illatot,
mivel titokzatos szíved nekem kitárult,
s olykor megadatott beszédét hallanom,
mivel ott zokogott, mivel mosolyra lágyult
szemed szemem előtt és ajkad ajkamon,
mivelhogy sugarát üdvözült főmre szórta
örökké fátyolos világú csillagod,
és nyaradból lehullt egy gyenge szirmu rózsa,
amelyet életem árja elringatott,
most azt mondhatom az időnek, míg tovább száll:
- Vágtass, ha jól esik! Az én időm örök!
Vidd hervadt csokrodat magaddal: szebb virágszál
nyílik lelkemben, azt soha le nem töröd!
Nem dönthetik fel a friss vízzel teli korsót
Vad szárnycsapásaid. Miden hamud kevés:
Lelkemnek lobogó máglyáját ki nem oltod!
Szerelmes szívemen nem győz a feledés!
*********************************

Kellesz nekem mint víz a növénynek,
Kellesz mint szerelem az embernek,
Mert szerelem nélkül élni nem lehet
S ki nem tudja ezt , az nem volt meg igazán szerelmes,
Nem ismered a csodálatos érzést,
Nem ismeri az élet értelmét,
Oh, Édes szerelem!
Hogyan tudtam eddig élni nélküled?
Elragadtad szivemet,
S most már szabadulni nem lehet
De ki akar? Megválni tőled ilyen hamar???
SOHA amig csak élek. N
Nem akarlak elvesziteni , s kerlek
Segits nekem!Maradj örökre velem!
Nekem ez mindennél jobban számit
Hisz én megtennék érted bármit
De csak egy kis apróságot kérek,
Kérek...de mit is kérjek?
Egy pici csókot vagy egy ölelést?
Vajon beteljesedik-e ez a remeny?
Csak egy álom volt csupán,
Mely ha beteljesedne boldogok lennénk talán.
*******************************
Miklós Pénzár : Éji órán...

Éji órán Rád gondolok
előjönnek gondolatok
Egyre szebbek, élnek
emlékeket felidéznek
Milyen jó is volt Veled
a drága rongyos élet
Nevettünk,gondtalanul
csak a mával törődtünk
Néha szomorú lettem
de szemeidbe néztem
Kivirult újra fájó szívem
égett benne szerelmem
Szép volt Veled az élet
köszönöm szerelmedet
Köszönöm a szereteted
mikor ápoltál, vigyáztál
Két kezeddel simogattál
a naptól széltől megóvtál
Mindenedet nekem adtad
adtam érte szép szavakat
A verseimet Neked írtam
a kezemet megcsókoltad
A könnyeiddel simogattál
néha még rám is szóltál
Hé ne írj már olyan sokat
jobb,ha holnapra is marad
Így évődtünk néha Veled
én szorítottam a kezedet
*********************

"Édes galambom, jut-e még eszedbe
Az a mosolygós nyári alkonyat,
Amikor szép fejed szivemre hajtva,
Elárulád te titkos álmodat?
Öt éve már. S im én eljöttem érted
A régi szóval lázas ajkamon:
Te álmodod-e még a régi álmot,
Eljössz-e hozzám, édes angyalom?"
Móra Ferenc
******************************
Váci Mihály :Hegedű

Értelme magvait a sorsom
szétszórja már, mint záruló virág.
Félelmeim úgy könyörögnek érted,
mint égre kulcsolt águ őszi fák.
Amerre lépek: szétterülve törten,
emlékeink hullt erdője zizeg,
s levéltelen napjaim ágbogán át
eget betöltve sóhajt a neved.
Ordítanék utánad,de hiába:
oly néma vagyok béna, mint az állat,
és mint a kő, mely megütött, s utána
ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.
Hegedűként, felsodort idegekkel,
kiszáradva és megfeszülve élek,
oly vágyakkal utánad, hogy vonótlan
sikolt, szikrázik belőlem az ének
*****************************
Miklós Pénzár: Neked adom...

Neked adom mindenemet,
Mond,akarod az életemet
Ajándékul ez kevés lenne
És nagy szerelmet megérne
Tán,a halálomig tartó lenne
Létezik-e örök boldogság
Ami tarthat, egy életen át
Átevezni közben tengeren
Lebegni fent a kék égben
És így eggyé válni Veled
Ez lenne egy igaz szerelem
Ami nem múlik el sohasem
************************