2020. február 28., péntek

**CSUKÁS ISTVÁN **

**CSUKÁS ISTVÁN **

Meghalt Csukás István.(83 éves korában ) Ez az a kijelentés, amelyről azt hihettük, hogy soha nem fog elhangozni, hiszen több generáció is elmondhatja magáról, hogy az ország mesemondója, ha ismeretlenül is, de végigkísérte a felnőtté válás útján.


A hétfői megdöbbentő hír hatására mindenkinek eszébe jutottak a gyerekkori kedvenc mesék, A Nagy Ho-ho-horgász, Pompom meséi, Mirr-Murr kalandjai vagy Süsü, a sárkány. De arra is visszaemlékeztünk, hogy Csukás István mindig életvidám, mosolygós, jó lelkű ember volt, aki a regényeivel, aki a regényeivel, meséivel és költeményeivel arra motiválta a gyerekeket és felnőtteket, hogy váljanak jobb emberré.

     ***Íme néhány idézet Csukás Istvántól, amit érdemes megjegyeznünk, és továbbadnunk a következő nemzedékeknek!***


1. „Akkor lesz igazi a gyerekirodalom, ha azt tehetséges emberek írják.

Az, hogy különböző stílusok léteznek, technikai újdonságokkal megtűzdelt szövegek, az érdekesnek érdekes, de a lényegen nem változtat. A lényeg mindig az, hogy jól kell írni. Ehhez most rögtön hozzá kell tennem, hogy úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban. Mégpedig azért, mert a gyerekek érzékenyebb közönség, az irodalom szinte szó szerint épül be a fejükbe, a lelkükbe, az életükbe.”

2. „A gyerek mindig a jelenben él.”


3. „Azt, ami egy gyermek agyában és lelkében zajlik, a világ iránti mérhetetlen kíváncsiságot, nem lehet tőle elvenni.”


4. „Nincs szebb, mint az élet, és nem is érdemes szebbet kitalálni!„


5. „Nem tudok annál szomorúbb és magányosabb dolgot elképzelni, mint azt, amikor egy gyerek a képernyő előtt ül és egyedül játszik. Játszani minimum ketten kell, de inkább tízen, húszan, ugyanis a közös játéknál nincs nagyobb dolog az életben.”


6. „A könyv a legnagyobb varázslat, hiszen csodát tartalmaz, ami eddig volt, és ami ezután lesz… ugyanis az, aki olvas, szabaddá válik, megismerve mások gondolatait, szabadon dönthet, kialakíthatja a saját gondolatait, összemérheti őket, veszthet és győzhet, tanulhat és javíthat, ahogy az emberhez méltó. Ugye mennyire egyszerű, hisz csupán meg kell tanulni az ábécét, aztán olvasni kell.”


7. „Milyen türelmetlenek vagytok ti, emberek! Az idő sohasem fogy el. Mindig ugyanannyi lesz előtted, mint mögötted! Vagyis mindig középen fogsz állni. Mindig ugyanannyi lesz az emléked, mint amennyi a kíváncsiságod! Erre ti mit csináltok? Naptárakat rajzoltok és ébresztőórákat szerkesztetek, gyűjtitek, méritek és zsugorgatjátok, ami elfogyhatatlan.„


8. „Nincs annál elavultabb, mint a tegnapi modern.”


9. „Legszentebb dolog a barátság, többet ér, mint minden királyság.”


10. „A fantázia segítségével el lehet szökni a rossz helyzet

11. „A gyerekre gyakran rászólnak, hogy ne bohóckodjon, pedig éppen, hogy arra kellene biztatni, hogy addig bohóckodjon, ameddig csak tud. Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora.”


12. „Ami egy gyerek agyában, lelkében zajlik, a mérhetetlen kíváncsiságot a világ iránt, ezt nem lehet elvenni tőle.„


13. „A mese mindennek a középpontja, hiszen tulajdonképpen ebből származik az összes irodalmi műfaj. Még az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat, amikkel elmesélte, hogy hogyan ejtette el a vadat. Mert, aminek ábrázolására képes vagyok, amit el tudok mesélni, azt birtokba veszem.”


14. „Az aktualizálást meg a modern szót nem nagyon szeretem, mert ezzel sokszor visszaélnek, ami egy kicsit is gyenge, ahhoz hozzáteszik, hogy modern, és akkor talán erősebb lesz - szó sincs róla. Semmi nincsen, ami gyorsabban elavulna, mint az úgynevezett modern és aktuális.„


15. „Engem valójában csak az élet érdekel. Amíg élek, addig minden érdekes.”


16. „Nem tehetek arról, hogy megszülettem, és arról sem tehetek, hogy meghalok. De arról tehetek, ami a kettő között van. Ez az én szabadságom, ha úgy tetszik, az öröklétem.”


17. „Az ősi gesztus, birtokba venni a világot, a gyerekekben változatlanul él. Ebben segít a mese. Ezt a vágyat beteljesíteni.”


18. „Egy felnőttet már nem tudunk úgy istápolni, oktatni, mint ahogy a gyereket kellett volna.„


19. „A mese örök. Azért örök, mert a közönsége is az. Amíg gyerekek léteznek, addig a mese is létezik, ráadásul a gyerekek nem változnak lényegesen, mert az alapállásuk örök.”


20. „A gyerek mindenre fogékony, és mindent azonnal a visszájára is tud fordítani. A felnőttek meg? Azt szoktam mondani, mindenkinek megadatott egy saját kincsesbánya: a gyerekkora. De sajnos, nem mindenki képes már visszamenni oda. Rendszerint az ilyenek fegyelmezik cirkuszi kutyává a gyereküket.„






2020. február 19., szerda

**A gyengeség**

**A gyengeség**

"A gyengeség nem természete a lelkednek, hanem szerzett tulajdonsága. Igazi természeted isteni és erős. Amikor újszülöttként bömböltél, ételt, törődést követeltél, amikor pici babatestedet megtanítottad állni, járni, futni minden fájdalmas bukás ellenére, amikor kis csúszómászóból emberré növekedtél, nem voltál gyenge. Hanem végtelenül erős. Később lettél gyenge, amikor elvesztetted a hitedet, amikor megijedtél a világtól, amikor hagytad, hogy a rossz körülmények elszívják erődet, és meggyengítsenek, akkor lettél gyenge. Rossz gondolataid, téves érzéseid és a körülményeid hatalma gyengített el.
Tudd, hogy atomerővel születtél. Hatalmas energiával és óriási kezdeti bátorsággal! Elfelejtetted! Rossz varázslat alá kerültél, és elhitted, hogy gyenge vagy. Ez jusson eszedbe, ha gyengének érzed magad. Törpék országában előbb-utóbb Gulliver is törpének érzi magát. Hagyja magát lekötözni. Mindaddig, míg magára nem ébred. És akkor letépi magáról a kötélnek érzett, valójában cérnavékony kötelékeit. És föláll!"

Müller Péter


**Azt mondják az idő segít....**

**Azt mondják az idő segít....**

Azt mondják az idő segít, azt mondják
minden nappal könnyebb lesz,
azt mondják, hogy a szépre emlékezzek,
azt mondják van élet..

Én is ezt mondom... miközben ...
nem tudom elhiszem-e legbelül...

Hiszen elég egy pillanat, egy dal
És újból a karodban ringatsz,
Pont ugyanúgy, mintha sose mentél volna el...
Éjjelente újra eljössz hozzám, lángoló színekbe öltözve, szemed óvón néz rám, pont mint akkor...
Hozzám hajolsz magadhoz húzol, ölelésedben megáll az idő, világok érnek össze, háborúk múlnak el, élet fakad, és mint régen, itt értem meg mindenség miértjét,
karodban, simogatásod nyomán zaklatott szívemből elmúlik a fájdalom, fájó sebeim gyógyítod...
Mert belőled vagyok.
Mert te adtál mindent aki vagyok.

Szereteted gyógyír szívemre...
De mégis már csak pillanatokra segít ..
könnyeim megállítani már nem tudod,
Ezt már egyedül kellett megtanulnom,
S kérlek nézd el nekem, 
hogy ezt még mindig tanulom.

Mert hiányod ugyanolyan égető,
Csak a fájdalmam tanultam meg az idővel mosolyom mögé rejteni,
Mert nevetésed hangját még mindig hallom,
De már nem nevethetek veled,
csak lassú nehéz mosolyra húzódik a szám,
Érintésed néha még mindig érzem,
De már csak szorosabbra fonom saját karom, hogy ne lássa más ahogy reszketek ...
ne lássa más
Hogy hiába az idő, a napok, az évek,
A Szép emlékek is tudnak fájni,
Hiába az idő, a napok az évek
Nem halványul semmi,
Mert Te bennem mindig tovább létezel....

Katalin Natalia
Egyszer Szerelem



**A ma nem jön vissza**.

**A ma nem jön vissza**.

Sokan ismerjük azt az érzést mikor annyira fáj, hogy jobb a szépre sem emlékezni, mikor könnyebb úgy túlèlni, hogy felerősítjük magunkban a rosszat, és a boldogság pillanatait szétmorzsoljuk, megtagadjuk. Mikor kikapcsolod a számot amit vele hallgattál, mikor nem mész oda ahol boldog voltál...
Mert talán majd az idő segít... Álarc ez is mit felteszünk ilyenkor, hogy magunkat is becsapjuk...
Mert nincs fájdalmasabb lemondani a boldogságról, elveszíteni, v hagyni elmenni....
Hát besötétítjük, hogy könnyebb legyen. Előhozunk minden sérelmet, hogy megvédjen minden olyan pillanattól ami elérhetné a szívünket.
Mert minek kockáztatni?
Hát felhúzzuk pajzsainkat, elfoglaljuk védvonalainkat, megelőző csapásokat mérünk...
És nem vesszük észre, hogy közben magunkat zárjuk el, magunk köré építünk falakat, elrejtve lelkünket a szép emlékek elől, a boldogság lehetőségétől is. És működik. Idővel csak a düh a keserűség marad.
..
Aztán persze jöhet a mai rohanó világunk instant megoldása, ...majd lesz másik. ..
Kitagadott múlttal, mást keresve, emlékek elől futva, körbebástyázott lélekkel és szívvel ....egy hasonlót vonzunk be. ...
Ideig óráig meggyőzzük magunkat, és őt is, hogy mennyivel ésszerűbb, jobb így.
... De a szívnek megmondani nem lehet....
s Mikor nem figyelsz, mikor védvonalaid tartani nem lehet...
Mikor az a dal felcsendül és kikapcsolni nem tudod....
akkor lesznek pillanatok, hogy a fájdalom beléd mar...
szerelem amit eldobtál Rád tör.

De Megbeszéled majd magaddal hogy így a jobb.
Mert Legjobban magunkat tudjuk becsapni, manipulálni.

De vajon ez az igazi boldogság? Vajon mikor évek múlva visszatekintesz látod-e hogy lehetett volna másképp is?
Mert vannak akik igenis az életet választják. Kockáztatnak.
Fájhat. Igen. De lehet gyönyörű is....

Mert az egyszer most van. A ma nem jön vissza. Az Egyszer Most van.

Katalin Natália


2020. február 18., kedd

**Mindenki egyenlő..?...**.

**Mindenki egyenlő..?...**.

Egy okos Amerikai közgazdasági professzor
 egyszer kijelentette, hogy Ő
soha nem buktatott meg egy hallgatót sem ,
de a közel múltban
megbuktatott egy egész osztályt .

Miért?   Azért mert az osztály kitartott amellett,
 hogy  az "Obama care"
szociális program nagyon is jól működik.
Nem lesz tovább szegény , sem
gazdag ,  sőt mindenki egyenlő alapon
 fog élni és fogja érezni majd
magát.

A professzor azt mondta, OK, próbáljuk ki
 a tervet és majd meglátjuk
kinek lesz igaza.  Mátol fogva mindenkinek
az osztályzatát csak
összeadjuk és egy átlag osztályzatot
 fog kapni mindenki a végén.  Jó?
Így majd meglátjuk kinek lesz igaza a végén. 
 Mindenki az osztályban
bele egyezett.    A legjobb az 5-ös és a
legroszabb az 1-es osztályzat
lesz.

Az első teszt után mindenki 4-est kapott. 
Így azok akik tudtak ,mert
sokat tanultak , reklamáltak, viszont
aki kevesebbet tanult az meg örült
az osztályzatnak.

A második teszt alkalmával a hallgatók
 akik az első esetben keveset
tanultak , még kevesebbet tanultak  ,
és akik először sokat tanultak ,ugy
gondolták hogy akkor ők minek igyekezzenek 
es Ők is kevesebbet
tanultak.  Így a második teszt eredménye
csak egy elégséges 2-es lett.

A harmadik teszt után mindenki elégedetlen
volt, mert mindenki kevesebbet
tanult és mindegyik a másikakat okolta
az alacsony eredményekért .  Tehát
senki nem volt megelégedve és
mindenki megbukott.


Ekkor a professzor azt mondta nekik,
hogy a szocializmus ugyan ilyen
módon alapszik és azért fog az is megbukni .
 Mert ha a jutalom elég nagy,
a szorgalom is nagyobb, hogy valaki
sikeres legyen. De ha egy kormány
elveszi a jutalmat az igyekvőktől , hogy
a lusta is jól járjon, senki nem
fogja törni magát , ha Ő azért kevesebbet kap.


Itt van még 5 nagyon tanulságos mondat:

1. Nem lehet a szegényeket sikeressé
 tenni azzal, hogy a gazdagabbakat
kifosztod.


2. Ha kapsz valamit amiért neked nem kellett
dolgoznod, azért egész
biztos valaki másnak kellett megdolgozni.

3. A kormány nem tud adni senkinek
 semmit, addíg amíg azt valaki mástól
el nem veszi először.

4. Semmit nem tudsz megsokszorosítani
úgy, hogy először elosztod.

5. Mikor a nép fele úgy gondolja, hogy
 nekik nem kell dolgozni mert a
másik fele úgyis eltartja. És mikor a
másik fél rájön arra, hogy
akármennyit dolgozik, a kormány a fizetésük
felét arra költi állandóan
aki nem csinál semmit. Ez a kezdete annak,
hogy az a nemzet a bukás felé
halad.



2020. február 17., hétfő

**A tapintatról és a gyöngédségről**

Márai Sándor: **A tapintatról és a gyöngédségről**

"Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti..."


2020. február 1., szombat

**A TE ÉLETED!**

Aminek meg kell történnie, az megtörténik. ..
Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. ..
Akinek észre kell vennie, az észrevesz. ..
Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed...
Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke,
évek, vagy egy élet. ..Ott van és Te tudod, hogy közötök
van egymáshoz...Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan
dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve....
Ne aggódj,ha most nem vesz észre, majd újra látod...
 A legfontosabb,hogy nyitott legyél...
Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni....
Mindig ott vagy, ahol dolgod van...
És mindig azokkal, akikkel dolgod van....
Lehet,hogy gyönyörű lesz, lehet hogy fájni fog,
de ez az életed....
És ennél se szebb, se jobb, se
izgalmasabb nem történhetne veled..
.
****************
**EGYETÉRTEK !**