2020. február 28., péntek

**CSUKÁS ISTVÁN **

**CSUKÁS ISTVÁN **

Meghalt Csukás István.(83 éves korában ) Ez az a kijelentés, amelyről azt hihettük, hogy soha nem fog elhangozni, hiszen több generáció is elmondhatja magáról, hogy az ország mesemondója, ha ismeretlenül is, de végigkísérte a felnőtté válás útján.


A hétfői megdöbbentő hír hatására mindenkinek eszébe jutottak a gyerekkori kedvenc mesék, A Nagy Ho-ho-horgász, Pompom meséi, Mirr-Murr kalandjai vagy Süsü, a sárkány. De arra is visszaemlékeztünk, hogy Csukás István mindig életvidám, mosolygós, jó lelkű ember volt, aki a regényeivel, aki a regényeivel, meséivel és költeményeivel arra motiválta a gyerekeket és felnőtteket, hogy váljanak jobb emberré.

     ***Íme néhány idézet Csukás Istvántól, amit érdemes megjegyeznünk, és továbbadnunk a következő nemzedékeknek!***


1. „Akkor lesz igazi a gyerekirodalom, ha azt tehetséges emberek írják.

Az, hogy különböző stílusok léteznek, technikai újdonságokkal megtűzdelt szövegek, az érdekesnek érdekes, de a lényegen nem változtat. A lényeg mindig az, hogy jól kell írni. Ehhez most rögtön hozzá kell tennem, hogy úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban. Mégpedig azért, mert a gyerekek érzékenyebb közönség, az irodalom szinte szó szerint épül be a fejükbe, a lelkükbe, az életükbe.”

2. „A gyerek mindig a jelenben él.”


3. „Azt, ami egy gyermek agyában és lelkében zajlik, a világ iránti mérhetetlen kíváncsiságot, nem lehet tőle elvenni.”


4. „Nincs szebb, mint az élet, és nem is érdemes szebbet kitalálni!„


5. „Nem tudok annál szomorúbb és magányosabb dolgot elképzelni, mint azt, amikor egy gyerek a képernyő előtt ül és egyedül játszik. Játszani minimum ketten kell, de inkább tízen, húszan, ugyanis a közös játéknál nincs nagyobb dolog az életben.”


6. „A könyv a legnagyobb varázslat, hiszen csodát tartalmaz, ami eddig volt, és ami ezután lesz… ugyanis az, aki olvas, szabaddá válik, megismerve mások gondolatait, szabadon dönthet, kialakíthatja a saját gondolatait, összemérheti őket, veszthet és győzhet, tanulhat és javíthat, ahogy az emberhez méltó. Ugye mennyire egyszerű, hisz csupán meg kell tanulni az ábécét, aztán olvasni kell.”


7. „Milyen türelmetlenek vagytok ti, emberek! Az idő sohasem fogy el. Mindig ugyanannyi lesz előtted, mint mögötted! Vagyis mindig középen fogsz állni. Mindig ugyanannyi lesz az emléked, mint amennyi a kíváncsiságod! Erre ti mit csináltok? Naptárakat rajzoltok és ébresztőórákat szerkesztetek, gyűjtitek, méritek és zsugorgatjátok, ami elfogyhatatlan.„


8. „Nincs annál elavultabb, mint a tegnapi modern.”


9. „Legszentebb dolog a barátság, többet ér, mint minden királyság.”


10. „A fantázia segítségével el lehet szökni a rossz helyzet

11. „A gyerekre gyakran rászólnak, hogy ne bohóckodjon, pedig éppen, hogy arra kellene biztatni, hogy addig bohóckodjon, ameddig csak tud. Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora.”


12. „Ami egy gyerek agyában, lelkében zajlik, a mérhetetlen kíváncsiságot a világ iránt, ezt nem lehet elvenni tőle.„


13. „A mese mindennek a középpontja, hiszen tulajdonképpen ebből származik az összes irodalmi műfaj. Még az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat, amikkel elmesélte, hogy hogyan ejtette el a vadat. Mert, aminek ábrázolására képes vagyok, amit el tudok mesélni, azt birtokba veszem.”


14. „Az aktualizálást meg a modern szót nem nagyon szeretem, mert ezzel sokszor visszaélnek, ami egy kicsit is gyenge, ahhoz hozzáteszik, hogy modern, és akkor talán erősebb lesz - szó sincs róla. Semmi nincsen, ami gyorsabban elavulna, mint az úgynevezett modern és aktuális.„


15. „Engem valójában csak az élet érdekel. Amíg élek, addig minden érdekes.”


16. „Nem tehetek arról, hogy megszülettem, és arról sem tehetek, hogy meghalok. De arról tehetek, ami a kettő között van. Ez az én szabadságom, ha úgy tetszik, az öröklétem.”


17. „Az ősi gesztus, birtokba venni a világot, a gyerekekben változatlanul él. Ebben segít a mese. Ezt a vágyat beteljesíteni.”


18. „Egy felnőttet már nem tudunk úgy istápolni, oktatni, mint ahogy a gyereket kellett volna.„


19. „A mese örök. Azért örök, mert a közönsége is az. Amíg gyerekek léteznek, addig a mese is létezik, ráadásul a gyerekek nem változnak lényegesen, mert az alapállásuk örök.”


20. „A gyerek mindenre fogékony, és mindent azonnal a visszájára is tud fordítani. A felnőttek meg? Azt szoktam mondani, mindenkinek megadatott egy saját kincsesbánya: a gyerekkora. De sajnos, nem mindenki képes már visszamenni oda. Rendszerint az ilyenek fegyelmezik cirkuszi kutyává a gyereküket.„






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése