Sokan ismerjük azt az érzést mikor annyira fáj, hogy jobb a szépre sem emlékezni, mikor könnyebb úgy túlèlni, hogy felerősítjük magunkban a rosszat, és a boldogság pillanatait szétmorzsoljuk, megtagadjuk. Mikor kikapcsolod a számot amit vele hallgattál, mikor nem mész oda ahol boldog voltál...
Mert talán majd az idő segít... Álarc ez is mit felteszünk ilyenkor, hogy magunkat is becsapjuk...
Mert nincs fájdalmasabb lemondani a boldogságról, elveszíteni, v hagyni elmenni....
Hát besötétítjük, hogy könnyebb legyen. Előhozunk minden sérelmet, hogy megvédjen minden olyan pillanattól ami elérhetné a szívünket.
Mert minek kockáztatni?
Hát felhúzzuk pajzsainkat, elfoglaljuk védvonalainkat, megelőző csapásokat mérünk...
És nem vesszük észre, hogy közben magunkat zárjuk el, magunk köré építünk falakat, elrejtve lelkünket a szép emlékek elől, a boldogság lehetőségétől is. És működik. Idővel csak a düh a keserűség marad.
..
Aztán persze jöhet a mai rohanó világunk instant megoldása, ...majd lesz másik. ..
Kitagadott múlttal, mást keresve, emlékek elől futva, körbebástyázott lélekkel és szívvel ....egy hasonlót vonzunk be. ...
Ideig óráig meggyőzzük magunkat, és őt is, hogy mennyivel ésszerűbb, jobb így.
... De a szívnek megmondani nem lehet....
s Mikor nem figyelsz, mikor védvonalaid tartani nem lehet...
Mikor az a dal felcsendül és kikapcsolni nem tudod....
akkor lesznek pillanatok, hogy a fájdalom beléd mar...
szerelem amit eldobtál Rád tör.
De Megbeszéled majd magaddal hogy így a jobb.
Mert Legjobban magunkat tudjuk becsapni, manipulálni.
De vajon ez az igazi boldogság? Vajon mikor évek múlva visszatekintesz látod-e hogy lehetett volna másképp is?
Mert vannak akik igenis az életet választják. Kockáztatnak.
Fájhat. Igen. De lehet gyönyörű is....
Mert az egyszer most van. A ma nem jön vissza. Az Egyszer Most van.
Katalin Natália
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése