Szolgálj szívem!!

Csak kitartás!-biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt,jól tudom, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt:az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált,csapzott elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este ha ágyba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok

Csak kitartás,-kipp-kopp...pontosan,
holnap sikerül megint biztosan,
a félúton, szívem jaj meg ne állj
kipp-kopp....tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom;
-O Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj....
Csak, kis kitartás, meg egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

VÁRNAI ZSENI

A WALESI BÁRDOK!

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
   Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
   A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
   Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
   Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
   Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
   Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
   És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
   Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
   Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
   Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
   Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
   Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
   Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
   Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
   Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
   Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
   Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
   Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
   Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
   S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
   Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
   Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
   Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
   A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
   Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
   Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
   No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
   Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
   No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
   Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
   Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
   Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
   Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
   A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
   Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
   A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
   Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
   Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
   London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
   Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
   Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
   Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
   Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
   A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
   Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
   A vértanúk dalát.[*]
(1856)

SZONDI KÉT APRÓDJA!

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
   Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
   Ali győzelem-ünnepet űlet.

"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
   Odaillőt egy huri nyakra!"

"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
   És pengeti, pengeti, sírván."

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
   Meg nem marad itt anyaszülte.

"Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
   Odalenn vár mézizü sörbet. -"

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
   Egyenest oda fog folyamodni.

"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
   Ali győzelem-ünnepe van ma!"

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
   Töri Drégel sziklai várát.

"Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:
   Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"

A vár piacára ezüstüt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
   Szügyeikben tőrt keze forgat.

"Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;
   Zengjétek Alit ma helyette!"

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
   Vele halni meg, ócska ruhába'!

"S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
   Fiaim, hozzá köt a hála!"

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
   Kelevéze ragyog vala balján.

"Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
   Ali majd haragunni fog érte."

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
   Diadallal várta be végét.

"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
   És börtöne kész Ali úrnak."

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
   Ki miatt lőn ily kora veszte!
(1856 jún.)

Az új "Alkotmányunk"

 Csak vékonyan!!!

Egy hajléktalan már majd éhen hal, végső kétségbeesésében elmegy a
német követség elé, és egy darab száraz kenyérre elkezdi kenni a
kutyaszart ... mert abból van bőven Budapesten.
Meglátja a német nagykövet, és lerohan :
- Ember, mit csinál ?
- Éhes vagyok de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre, mert
az van bőven.
- Tudja mit, itt van 10 euró ! Vegyen magának valamit, de innen menjen el!
A hajléktalan boldogan továbbáll, egészen az amerikai követség elé.
Meglátja a nagykövet, és lerohan
- Ember, maga mit csinál?
- Éhes vagyok de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre!
- Tudja mit, itt van 20 dollár! Vegyen magának valamit, de azonnal
tűnjön el innen!
Elmegy, és leül a parlament elé. Egyszer csak érkezik Orbán, aki
meglátja őt a kenyér kenése közben. Rémülten kérdezi :
- Ember, mit csinál maga ?
- Tudja miniszterelnök úr, éhes vagyok, de nincs pénzem. Ezért most
kutyaszart kenek a kenyérre !
- Azt látom, de ilyen vastagon? Mi marad így a többieknek?

TETEMRE HÍVÁS!!

A radványi sötét erdőben
  Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
  Ime, bizonyság Isten előtt:
  Gyilkos erőszak ölte meg őt!

Kastélyába vitette föl atyja,
  Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
  Vérben, ahogy volt, nap nap után
  Hever egyszerű ravatalán.

Állata őrzeni négy alabárdost:
  Lélek ez ajtón se be, se ki!... 
Hátha az anyja, szép huga már most
  Jönne siratni? - Vissza! neki;
  Jaj, ki parancsom, élve, szegi!

Fojtva, teremről rejti teremre
  Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, hívja tetemre,
  Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
  Legyen a seb vérzése tanú.

A palotát fedi fekete posztó,
  Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
  Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
  Sárga viaszfényt nyughelye kap.

Jöjjenek ellenségi, ha voltak!
  Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
  Állva fejénél az, vagy emez: 
Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez.

Hát ki?... riad fel Bárczi sötéten, 
Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
  Váddal az önnön szívemig ér:
  Mindenki gyanús nekem, aki él!

Jöjjenek úgy hát ifju baráti!
  Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe látni,
  S nem harc mezején elomlania.
  Erre se vérzik Bárczi fia.

Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
  Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!
Megkönyezetlen senki se hagyja,
  Kedves urára szánva tekint.
  Nem fakad a seb könnyre megint.

Jöjjön az anyja! hajadon húga!
  Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
  Mindre nem érez semmit a holt:
  Marad a tört vér - fekete folt.

Jöjjön utolszor szép szeretője,
  Titkos arája, Kund Abigél!
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre;
  Arca szobor lett, lába gyökér.
  - Sebből pirosan buzog a vér.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,
  Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
  Döbbenet által a szív ere fagy:
  Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
  Hallgat el, aztán így rebegi: 
Bárczi Benőt én meg nem öltem,
  Tanum az Ég, s minden seregi!
  Hanem e tőrt én adtam neki.

Bírta szivem már hű szerelemre, -
  Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval »igenre«,
  Mert ha nem: ő kivégzi magát.
  Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
  Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
  S vércse-visongással rohan el.
  Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,
  Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: Egyszer volt egy leány,
  Ki csak úgy játszott a legénnyel,
  Mint macska szokott az egérrel!
1877. október 27.

V. LÁSZLÓ

Sűrű setét az éj,
Dühöng a déli szél,
Jó Budavár magas
Tornyán az érckakas
     Csikorog élesen.

"Ki az? mi az? vagy úgy -"
"Fordulj be és alugy
Uram László király:
A zápor majd eláll,
     Az veri ablakod."

A felhő megszakad,
Nyilása tűz, patak;
Zúgó sebes özönt
A rézcsatorna önt
     Budának tornyiról.

"Miért zúg a tömeg?
Kivánja eskümet?"
"A nép, uram király,
Csendes, mint a halál,
     Csupán a menny dörög."

Megcsörren a bilincs,
Lehull, gazdája nincs:
Buda falán a rab
- Egy-egy felhődarab -
     Ereszkedik alá.

"Hah! láncát tépi a
Hunyadi két fia -"
"Uram, uram, ne félj!
László, tudod, nem él
     S a gyermek, az fogoly."

Mélyen a vár alatt
Vonúl egy kis csapat;
Olyan rettegve lép,
Most lopja életét...
     Kanizsa, Rozgonyi.

"Kettőzni kell az őrt,
Kivált Mátyás előtt!"
"Mátyás, az itt maradt,
Hanem a többi rab -
     Nincsen, uram, sehol."

A felhő kimerült,
A szélvihar elült,
Lágyan zsongó habok
Ezer kis csillagot
     Rengetnek a Dunán.

"El! míg lehet s szabad!
Cseh-földön biztosabb."
"Miért e félelem?
Hallgat minden elem
     Ég s föld határa közt."

Az alvó aluszik,
A bujdosó buvik;
Ha zörren egy levél,
Poroszlót jőni vél
     Kanizsa, Rozgonyi.

"Messze még a határ?
Minden perc egy halál!"
"Legitten átkelünk,
Ne félj uram: velünk
     A gyermek, a fogoly."

Az alvó felvirad,
A bujdosó riad;
Szellő sincsen, de zúg,
Felhő sincsen, de búg
     S villámlik messziről.

"Oh adj, oh adj nekem
Hűs cseppet, hű csehem!"
"Itt a kehely, igyál,
Uram, László király,
     Enyhít... mikép a sír!"

Állj meg, bosszú, megállj:
Cseh földön ül a rab;
Cseh földben a király,
Mindég is ott marad,
     De visszajő a rab...!
(1853)

MÁTYÁS ANYJA!!

Szilágyi
Örzsébet
Levelét megirta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesirta.

Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:

"Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából:
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.

Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted.

Ne mozdulj,
Ne indulj,
Én egyetlen árvám!
Ki lesz az
Én fiam
Ha megejt az ármány?

Adassék
A levél
Hunyadi Mátyásnak,
Tulajdon
Kezébe,
Senkinek se másnak."

Fekete
Viaszból
Nyom reá pecsétet;
Könyöklőn
Várnak az
Udvari cselédek.

"Ki viszi
Hamarabb
Levelem Prágába?
Száz arany,
Meg a ló,
Teste fáradsága."
"Viszem én,

Viszem én,
Hét nap elegendő."
"Szerelmes
Szivemnek
Hét egész esztendő!"

"Viszem én,
Hozom én
Válaszát három nap."
"Szerelmes
Szivemnek
Három egész hónap.

Istenem,
Istenem,
Mért nem adál szárnyat,
Hogy utól-
Érhetném
Az anyai vágyat." -

S ahol jön,
Ahol jön
Egy fekete holló;
Hunyadi
Paizsán
Ül ahhoz hasonló.

Lecsapott,
Lecsapott
Fekete szélvészből,
Kikapá
Levelét
Az anyai kézből.

"Hamar a
Madarat!...
El kell venni tőle!"
Szalad a
Sokaság
Nyomba, hogy lelője.

Madarat
Nem egyet,
Százat is meglőnek:
Híre sincs,
Nyoma sincs
A levélvivőnek.

Napestig
Az erdőn
Űzeti hiába:
Éjfelen
Kocognak
Özvegy ablakába.

"Ki kopog?
Mi kopog?
Egy fekete holló!
Nála még
A levél
Vagy ahhoz hasonló.

Piros a
Pecsétje
Finom a hajtása:
Oh áldott,
Oh áldott
A keze-irása!"
(1854)