A szerelemhez..........

/A szerelemhez/
(A szíved egy város és én örökké elveszni vágyom benne)

Olyan hamar eltelt ez az idő,
s még így sem elég,
hogy elmondjam mennyire szeretlek.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen heves,
ilyen igaz ez az érzés,
amit te csókoltál s csókolsz belém ennyi idő óta.
Tudom, hogy te vagy az otthon... minden egyes része.
Tudom, hogy ez az út, ami hozzád vezet megannyi
akadályt hordoz, de mindenen túl megyek értünk... érted.
Nincs olyan, hogy nem, nincs, hogy elég. Muszáj
ez a telhetetlenség, hisz úgy sem tudnék betelni veled,
mert minden egyes nap csodának látlak. Veled ébredek,
veled alszom el, s minden pillanatnyi rád gondolás
olyan kellemes érzésekkel simogat, arcon csókol,
könnyeket csal a szemembe, mert te vagy az egyetlen.
Talán túlzásnak hangzik, de így érzem. Ha ez mind
bűn, akkor én bizony bűnös vagyok, de még mennyire.
Nem gondoltam volna, nem sejtettem, hogy te jönni fogsz.
Ezzel kapcsolatban már mindent eldobtam, aztán megmentettél.
Megmentettél, előrébb juttattál és odatereltél, ahol
lennem kell, de van még egy fontos rész, ahol te vagy.
Oda igyekszem. Hozzád. Hozzád, hogy végre teljességgel
együtt lehessünk, hogy végre hazaérjek, hogy otthon legyek
és ne kelljen tovább már mennem. Ott van a végcél nálad,
melletted.
Te vagy a minden, az ÉLET! A való! Te vagy az...
A SZERELEM!
Papp Ádám
******************************

Hadd legyek bódító álmod,
Éjjeledben izzó , boldogító vágy,
Ha csikorgó hideg tépi elgyötört tested,
Hadd legyek kandallós, fűtött kis szobád.
Hadd legyek csók szomjazó szádon,
Válladon könnyű, vígasztaló kéz,
Mikor szétesni látod épített világod,
Hadd legyek én a megmaradó rész.
Hadd legyek erős, ha gyengül a karod,
Hadd legyek Nap, ha eged felhőbe fúl,
Hadd legyek édes, gyógyító balzsam,
Ha szívedre sötét árnyék borul.
Hadd legyek ölelő, kéklő oázis,
Hadd legyek illatos fűszer neked,
Ha süllyed a hajó, s reményed sincs már,
Én legyek az, aki úszik veled.
*****************************

Kányádi Sándor: Tudod..

Tudod,
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.
*****************************

Jánosi András : Neked

Ha szemedbe nézek látom a világot,
íriszedbe bújtatott képeket látok.
Hogyha kérdezel hangod untalan édes,
ha nem egy zenekar, akkor vonósnégyes.
Markodban rejtőző hatalmas melegség
minden idegemnek ígéri az estét.
Bőröd pórusai hajnalok láváját,
édes illatukat szüntelenül ontják.
Lelkedre, hogy nőjön, ritmusokat lopok:
koppanó lépteid dübörgő nagydobok.
************************

Sohonyai Attila - Máglya

Remegve tőled, s az orgazmustól,
cigiért nyúlok, s a füstből testedre
még egy libabőrt húzok.
Majd elengedem magamat a terülésben,
s újra fantáziálom, milyen volt benned:
Egy perccel ezelőtt láttam a mennyet.
Még egyet belőled!
- gondolom,
s hogy a telepátia mily kacér dolog,
felém ábrázolódik bujaságod.
A cigarettát számból a függönyre ereszted;
miért csak belül lángoljon,
ami mindent felégethet?!
S így morzsolódunk el egymásra olvadva,
míg a tűz felemészt:
Senki se tudja meg rajtunk kívül,
mi az igazi szenvedély!
****************************