Laren Dorr: Lennék

Lennék Napod, ha nappal lenne, 
fényessé tenném hajnalod, 
bíborral festeném este a felhőt, 
hogy gyönyörködj, ha akarod. 

Felhő lennék, ha őszidő lenne, 
langy esőt sírnék, mert messze vagy, 
aztán esőcsepp lennék, rád esnék, 
s gördülve csókolnám arcodat. 

Köd lennék, ha hűvös lenne, 
fehér, vidám, mi nem ragad, 
ködkarjaimmal ölelném tested 
s megnyitnám előtted utadat. 

Hópihe lennék, ha tél hava lenne, 
mit egyetlen céllal repít a szél, 
elolvadni gyönge kezedben, 
s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz. 

Szél lennék, ha új tavasz lenne, 
elfújnám messze a tél hidegét, 
hajadba bújnék tincseiddel játszva, 
míg nevetve mondanád: most már elég. 

S mi lennék, ha itt lennél velem? 
Mindenség lennék, hol nincsenek napok, 
égbolt lennék éjfekete éggel, 
hol nem ragyog más, csak a Te csillagod!

Stollmayer Beatrix : Szeress ...

Maradj még, mondd újra, hogy szeretsz,
csodáld és őrülten szeresd a testemet,
csak neked őriztem eddig, más senkinek,
nincs más tennivalód többé, csak szeress!

Maradj még kedves, te vagy a mindenem,
ne hozz semmit többé, csak maradj velem,
csókod édes, ölelésed bársonyosan lágy,
a közeledben úgy érzem, megfojt a vágy.

Maradj itt örökre, máshoz többé ne menj,
így nyugszom meg, bár zaklatott az életem,
te hozod a megnyugvást, a békét szívembe,
áldom a percet,mikor beléptél az életembe.

Őri István: Reggeli köszöntő

Kedvesem,

szép reggelt,
szép napot,
szép estét s holnapot
tiszta perceket, mint téli a hó ragyog
életet, mosolyt, öröméneket
s mindent, mire vágysz – kék szemet
és két kezet, mely kezedben alszik
és két szívet, mik egybedobbannak
s mitől a félelem kialszik
és lépéseket
és szellőt, kék eget
és álommadarat
és úttalan utakat,
hol csak mi megyünk
mit csak mi ismerünk
mit ha végigjárunk,
már semmire sem vágyunk,
mert megnyerjük a legnagyobbat:
az Életet Veled
és legyen sok madárdal ma Neked
és dobogjon hevesen kis szíved,
ha ismerős hangot vélsz hallani
ott belül, hova a lelked jár
szerelemet játszani – velem
és ha sétálsz az udvaron
kedves papuccsal lábodon
ne érintsd a füvet
szállj, repülj,
mert mosolyom követ
s visz át mindenen
Kedvesem
szép napot Neked
és szép holnapot
és szép éjszakát,
mikor a hold ragyog
s éj hajadat ezüsttel hinti be
és a bársony égből
megannyi csillag
ámulva tekint a földre le,
mert ilyen szép még az égben sincs
hiába gyémántragyogás,
minden égi kincs
hiába égi ösvények
bűvös fénysora
minden hiába,
mert itt lent van a csoda
Te
ki lejöttél hozzánk kedvesen,
ki köztünk élsz szerelmesen
Szerelmesem
szép perceket Neked
szép órákat,
napokat,
éveket

Életet – Veled.

Wass Albert : Gondolsz-e rám ?

" Ha lelked , mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll, "

Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?

Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?

Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz… s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!

Szerelmes versek !

Édes kötelék ! Hankovszki Ilonka

Úgy élsz bennem mint fákon az inda,
Forró közelség ami égve éget,
Fullasztó hőségben ölelsz magadhoz,
Vonzva, éreztetve minden ellentétet.
Így együtt napfényben, zuhogó esőben,
Vigyázol rám, hogy még szét ne essem,
Így vagyunk egyek,nincs már távolság,
Térben időben mégis két ismeretlen.
Nem tudok szabadulni,nem is akarok
Mert bennem élsz, s hogy mit várok tőled?
Kérlek vigyázz rám ameddig fölnövök,
S én átölellek mint a nap a földet.
Mint az őserdőben érintetlen tájon,
Fölfelé kúszunk , csak a fény vezet,
A gyökerek már nagyon mélyen vannak,
Egymásba fonódnak magasban a kezek.
Rám tapadó inda, édes kötelék,
Trópusi eső mi szemedből árad,
Ölelj magadhoz egyre szorosabban,
Ne éreztesd soha, hogy a kezed fárad.
Ne engedj el, Szükségem van rád,
Veled erős vagyok ha a vihar támad,
S ha leszakad rólam ölelő karod
Nem kell a fény,megfordulok utánad.
Megvárom míg újra átölelsz,
Esőt sírok majd a fellegekkel,
A lombok között átengedem a fényt,
És biztatlak nagy életszerelemmel.
Maradj velem, Szükségem van rád,
Már nem tudok elmaradni tőled,
Úgy ölelj mint napfény a világot,
Mert szeretlek mint az ég a földet .

Felismertem azt a régi képet !

 Hankovszki Ilonka :
Felismertem azt a régi képet !

A mélység őrzi arcvonásaid,
Fölidéz bennem valami nagyon szépet,
A szív letépte magáról a leplet,
S én fölismertem azt a régi képet.
Egy elmult élet része vagy nekem,
Tudom mit gondolsz ha szemed ragyog,
Hát ezért van, hogy ennyire hiányzol,
Mert bennem élsz, mindig veled vagyok.
Volt közös élet egy elmúlt világban,
De hol hibáztunk hogy elszakítottak ?
Hány év múlt el azóta hogy éltünk, ?
S mért támadtak fel a régi holtak ?
Egy elsüllyedt világot hoztunk vissza,
Hogy megmutassuk, akkor is volt törvény,
S míg dúlt a harc az ég és föld között,
Két érző szívet elsodort az örvény.
Csak azt tudtuk, hogy élni akarunk,
Az ég látta, hogy nem vagyunk rosszak,
Most megengedi hogy fölismerjem arcod,
Mert szívem mélyén él a régi korszak.
Egy visszatérő álmot gyakran látok,
Egy elmúlt világ, de arcod ott ragyog,
Olyan világ ma már nem létezik,
Boldog élet, s én melletted vagyok.
Mint itt a mában, úgy szerettelek,
Boldog vagyok ha szemed rám ragyog,
Nem fontos a test, csak a lélek,
És én lélekben, csak a tied vagyok.


  

Ida Majoros :   Egyetlen

          

Gesztenye szín haján,megcsillant a nap,
Míg ő aludt puha takaró alatt.
S néztem őt kedvesen,
Reményt adó kedvesem!

Te hoztad vissza a fényt zord télnek hajnalán,
Elűzted a bánatot,
Mely oly sokáig mardosott!
S a fájdalom elhagyott!

Küzdöttél értem száz csatát,
Felfestetted a szívárványt,
Lelkem lelkedig talált,s már egybeforrt veled!
Minden porcikánk,minden gondolatunk is egy.

A szavakat már ki sem kell mondanunk,
Elég szemedbe néznem,
Már mindent tudok,
Mi már mindörökre összetartozunk!