2020. május 13., szerda

**Gondolatébresztő az Életről**




Gondolatébresztő az Életről

Anya! Hallottam egy szép mesét az iskolában.
Na és miről szól az a mese?
Volt valamikor kétezer éve:
Egy fényes csillag tűnt fel az égre
Bölcseket hozott egy istállóhoz
Betlehembe, a megszületett Isten Fiához.
Mese, azt gondolod ez egy szép mese?
Mondd, tudsz-e válaszolni a kérdéseimre?
Nézd csak a felhőt, mily magasan járnak
Szerit, számát nem mérheted energiájának.
Mit tehetsz ellene, hogy vihara ne érjen,
S ne feletted gyülekezzen éppen?
Ki határozza meg mértékét a Földnek?
Hol van az első mérték lerakva?
Ki vetette meg szegeletkövét
Hogy fundamentumát a mindenség megtartsa?
Ki tervezte meg a csillagok számát?
Ki a helyét, hogy mindegyik tudja?
Honnan e rend a világmindenségben,
Hogy még a Nap is járását tudja?
Ha fordul a Föld, mi fejünkön állunk
És fejünk alatt lebeg a mindenség?
Mi az mi ide vonz, s nem engedi
Eluralkodni a káoszt szerteszét?
Látta-e valaki a hajnalcsillagot
először fellépni az égre?
Belefogóztál-e már a föld széleibe?

Parancsolsz-e a reggelnek: Ne gyere?
Láttad-e már a nagy vizek forrását?
Bejártad-e a széles tengereknek
milliónyi élőlénye lakhelyét és alját?
Ki szabott határt a tenger vizének?
Medred csak eddig terjedhet: s nem tovább.
Hol lakik a fény, s mi
adja sugarának az energiát?
Ki szülte először a harmatcseppeket?
Ki ásott az esőnek csatornát?
S, ha ivott a szürke föld
Honnan belőle a színes, virágos szín kavalkád?
Miért öltözik szebben nálam
a mezőn a liliom?
Honnan a selymes bársonyos ruhád
Útszéli árvácska, kerti rózsaszirom?
Honnan a szín, honnan az illat?
E poros, sáros föld méhéből?
Ki tervezett ruhát, színt hozzá,
hogy gyönyörködni tudj a föld virágöléből?
Elfordíthatod-e a Göncől-szekerét,
kérheted-e az esőt, hogy essék?
Meddig terjed szava az embernek,
Azt hiszi övé a mindenség?
Ki szerez eledelt a madarak rajának?
Hol egyedül a pusztaság lakik?
Nem vetnek, nem aratnak
S éhük mégis megelégíttetik.
Ki ad erőt a lónak, a bölénynek?
Parancsolsz-e a sáskák hadának?
Te értelmedtől függ-e hol rakja
a sas fészkét magának?
Hogyan nyithat a sziklán a virág,

Hol termő talaj nincsen?
Ki adott bölcsességet a felhőknek,
szárasság van, essen?
Tudod-e mennyi napjaidnak száma?
Életed fonala hol tart ma?
Érdemesül teltek-e el napjaid,
Vagy éveid üresen térnek meg a porban?
Hogy búza helyett ne tövis teremjen,
Árpa helyét ne gaz borítsa,
Hogy kenyeret ehessen az ember
A föld szürkeségét mondd, ki tanítja?
Hiszel, vagy nem hiszel e csodás elmében
Utunk itt e földön együtt halad.
Találkozni a mindenség mezején Szeretet Veled
Nekem utat ez mutat.
Miért megdöbbentő e rendezettség
A gondolkodó ember számára?
Mert a matematika magva
Már testünk hajnalában el lett raktározva.
Hogyan fogadja be agyad
A színt, hőmérsékletet, formát,
A hangot, a szárazságot,
Billentyűzeted tapintását.
Hogyan teszi mérlegre
Mi a fontos és haszontalan?
Hogyan tudsz koncentrálni
Érezni, tervezni, érvelni folytonosan?
Tudod-e, hogy minden sejtedben
Van egy igen részletes kódsorozat?
Mint egy számítógépes program
Tárolja rólad teljes életedben az információkat.
A DNS-ünk ez a hárommilliárd betűs program

utasítja a sejtet mit tegyen rögtön, a bajban.
Hogyan kötött ki bennünk ez a kód, ez a csoda?
Gondolkozz hát ember, honnan jössz, s hova.
Egy csoda, hogy a magból növény, a magból állat, a magból ember lesz.
S mindegyik a saját magja szerint hordoz ugyanolyan életet, s osztódik.
Megdobban a szív, s indul a vér a fejlődés útja
Nő, virágzik, s ha lejár az idő, megtér, amiből lett a porba.
A Teremtőnek nincs szüksége számítógépre,
Hogy életed filmjét, ha akarja, lepergesse.
Mindez a testedben van elhelyezve,
Még a tűz sem tehet semmit ellene.
A bűnnek bűntelen emberi vér volt az ára
Melyet Isten adott értünk a fiába.
Isten fia által kifizetett ár:
Gúny, korbács, töviskorona, kereszthalál.
Melyet nekünk kellene viselnünk
De benne hit által, életet nyerünk.
Mert feltámadt, a halált legyőzte,
Hogy te is hihess az öröklétbe.
Hogy te is megszülethess újra általa,
Ahogy a mag kihajt termőföldbe jutva.
Mely vér, ha hiszel benne eltörli tartozásod,
Ha szíved ajtaját előtte feltárod.
Hát Őt ünnepli a világ nagy része
És Ő nem vallás, ahogy sok ember hitte.
Egyszer előtte mindnyájan megállunk,
Cselekedeteinkről testünkben számot adunk.
Legyen neked ez gondolatébresztő,
Mert életünk vége nem a temető.
Nem is az ember által kreált felekezet.
A mindenség Ura az élet hív meg.
Hogy tested legyen templom, az Ő lakhelye,

Kút, melyből ihatsz az öröklét kútfeje.
Asztal, melyről kenyered elveheted
S kívánom, szeretetével szüljön újjá téged.
Úgy védelme, áldása mindig veled lehet.

Az Úr Isten kegyelmével áldjon meg!


2020. május 7., csütörtök

**Egy gyerek üzenete a szüleihez!**

**Egy gyerek üzenete a szüleihez!**

Ne vegyél nekem dolgokat, amelyekre Te hiába vágytál!
Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz nekem megadni mindent, amire fáj a fogam!
Néha csak azért kérek valamit, hogy lássam hol a határ!
Add nekem az idődet!
Kérdezd meg mi történt az iskolában!
Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok!
Érdeklődj afelől, hogyan oldom meg a feladataimat!
Taníts engem a jóra és mondd el mi a rossz!
Vitassuk meg terveinket!
Bátoríts választásaimban!
Dicsérj, ha megérdemlem!
Terelj jó útra, ha tévedtem!
Higyj nekem, bízz bennem!
Irányításoddal jó utat fogok választani!
Ha magam mellett tudlak, nem csatlakozom bandákhoz, távol tartom magam az alkoholtól és a drogoktól!
Magyarázd meg nekem a gyógyszer használat szabályait és figyelmeztess a drog veszélyeire!
Szeress és hagyd hogy szeresselek!
Szeress akkor is, ha rossz vagyok!
Mutasd ki a szeretetedet még abban is, ha nem tetszik neked a viselkedésem!

Bocsáss meg nekem!
Fejezd ki a megértésedet tévedéseimkor!
Add az értésemre, hogy mindig van esély az újra kezdésre!
Engedd meg, hogy tetteimért vállaljam a felelősséget!
Javíts ki, mondd el, ha tévedtem, de soha ne tedd ezt mások előtt!
Kérlek, soha ne hasonlíts másokhoz, különösen ne a testvéreimhez!
Büntess meg, ha rosszat teszek!
Ismerd el, ha jót cselekszem!
Ne parancsolj nekem, kérj tőlem! Ez összetartozásunk érzését jelenti számomra! Ha megkérsz valamire, boldogan megteszem majd!
Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal!
Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit! Még csak gyerek vagyok, de nekem is vannak gondjaim!
Tiszteld bánatomat, fájdalmamat!
Mondd sokszor, hogy szeretsz engem!
Erősíts meg abban a tudatban, hogy különleges vagyok és mindig szeretni fogsz, bármi történjen!
Részed vagyok, valami különleges dolog, a szerelem teremtett!
Megígérem megtanulok viselkedni, mondani fogom, hogy "Bocsáss meg!", "Kérlek szépen!", "Köszönöm!", "Sajnálom a történteket!"- szóval mindent, amit elképzeltél, amikor beszélni tanítottál!
Mondani fogok majd mást is, például, hogy "Szeretlek Benneteket!"


2020. május 3., vasárnap

**Jó lenne, ha itt lennél**

Emlékezzünk azokra az Édesanyákra is, akik már csak fentről vigyázhatnak a gyermekeikre.

Papp Ádám:

**Jó lenne, ha itt lennél**


Jó lenne, ha itt lennél.

Annyi minden elfér itt. Pont jó ez a régi terasz.
Elfér az asztal, a székek, a hamutál, a kósza gondolatok, amiket magamban érlelek - tudod - ahogyan szoktam. Elfér a cigarettafüst, a kávé. Az utcáról belibbenő tévedések, titkok. Az az átkozottul sok elmélyülés.

Jó lenne, ha itt lennél.

Jó lenne beszélgetni veled;
elmondani mindazt, amit még akartam, amit nem tudtam, amit neked szántam.
Meg akartam mutatni még pár sort magamból,
amik teljesen szétmarcangoltak belül.

Jó lenne, ha itt lennél.

Szeretnék a szemedbe nézni,
szeretném, ha éreznéd ezt a hideget,
és hogy mégis mennyire jó itt.
Rágyújthatnánk, elnevethetnénk az időt,
vagy csak hallgatnánk az utca zajait,
vagy a magunk csendjeit.

Jó lenne, ha itt lennél.

Látni szeretnélek, hallgatni.
Szeretném, ha te is hallgatnál kicsit.
Annyi minden van itt, annyi szép dolog, annyi csoda, annyi érzés, nézni való. Annyi élet.

Jó lenne, ha itt lennél.

.

**Ott fenn a magasban**

**Ott fenn a magasban**

Ma a mennyország is ékes díszbe öltözött,
ott fenn a magasban a csillagok között,
ahol harang dallam csendül, lágy orgona szól,
s ahol minden szelíd arcon fájás bujdokol.

Mert ma a mennyországban is felköszöntik szépen
azon anyákat, kik fenn vannak az égben,
akik gyöngykönnyeket sírnak, vadrózsákat lépnek,
s akik zokogva siratnak minden földi évet.

Ma minden egyes édesanyát átölel az Isten,
hogy hiány-fájdalmukon kicsit könnyíthessen,
mikor azok szívszorító bánatukban letekintenek
önnön gyermekükre, kik értük könnyeznek.

Ma az égben és a földön is róluk szól az ének,
és feléjük száll minden ima, melyek sóhajoktól égnek,
mert az anyák voltak, s lesznek, kiket hőssé avatnak,
azon percben mikor gyermeküknek életet adnak.

Kun Magdolna

**Illatos percek**


**Illatos percek**

Édesanyák, ti mind virágok vagytok,
de ezen napon másként illatoztok.
Úgy ragyogtok mint a vasárnapi ég,
az élet nélkületek csak sivár semmiség.

Sok-sok illat kavarog fejekben
az egyiken, mi enyém, megpihentem,
hozzábújtam egy múló ölelésre,
hogy az övé vagyok, talán ő is kérte.

Áldott a nap, ragyog tiszta égbolt,
minden szívben csillámlik egy fényfolt,
a boldog percek még közelebb lépnek,
csak a tiéd, senki másé, érzed...

"Koldus vagyok a legnagyobb a világon,
nincs már Anyám sírra hordok virágot"...,
de ti bújjatok ma kedves illatukba,
oly szorosan, mintha nem is volna!


Kovács Kókai Kata
Szerzői jogok fenntartva



**Szeretném ha várna**

**Szeretném ha várna**

Mintha kinyíltak volna a virágok
Mintha a múlt várna most reám,
Szinte látom édes pillantását
Istenem , hogy hiányzik anyám .
A kert tele van ma is emlékekkel,
Árnyékok alatt a gyermekkorom ,
Együtt lélegzem a nagy öreg fákkal
Akkor is érzem ha nem akarom.

Szeretném ha anyám megkérdezné
Mikor érkezel haza gyermekem ?
Mikor várjalak fehér meleg kenyérrel ?
Ma rá gondolok, remeg a két kezem .
De szeretném ha várna a kapuban
A vén diófa lehajolna rám,
Visszatértek képek, drága hangok,
Illatát érzem , ez ő, édesanyám.
 Hankovszki Ilonka


**Szívüzenet**

**Szívüzenet**

Van- e, anyám, odafenn vadvirágos rét,
ahol kicsiny kis pillangók szállnak szerteszét,
mikor megrebbenti szárnyukat a kócos nyári szél,
mely néha-néha nap még terólad mesél.

Van-e, anyám, búzamező, s azon sárguló kalász,
melynek lisztjéből készült ízletes kalács,
és ropogós, friss kenyér mit úgy szerettem én is,
hisz abban leltük meg az élet reménységit.

Mesélj hát, jó anyám, rendben van-e minden,
fáj-e még a szíved, ha azon halk sóhajtás rebben,
mikor letekintesz odafentről , és szomorúan látod,
hogy arcom még mindig könnyeimtől ázott.

Tudod, drága anyám, mióta nem vagy itt velem,
csak futnék-futnék, mert nem lelem helyem,
hiszen nem tudhatom azt, hogy az égben odafenn,
megkapod-e, megérted-e szív-üzenetem.

Kun Magdolna


❤️ANYÁK NAPJÁRA❤️

❤️ANYÁK NAPJÁRA❤️

Miként emlékezzek e napon az Édesanyámra
Ki nehezen felnevelt, és vigasztalt egymagában
Hogyan háláljam meg, azt a sok jót neki
Remélem a sok rosszat, mit okoztam - feledi

Hogyan háláljam meg, azt a sok jót neked
Hogy feláldoztad értem, részben az életed
Ha beteg voltam - az ágyam mellett virasztottál
Millió kedves szóval, engem elárasztottál

Köszönöm Anyám, hogy felneveltél engemet
A mosolyod volt neked , a legnagyobb fegyvered
Köszönöm neked, hogy életet adtál
Ha megbántottalak is, végig velem maradtál

Hogyan emlékezzünk meg Mi - e jeles napon
Az Édesanyákra, hogy érezzék de nagyon
Hogy a gyermekét ki felnevelte, és óvta
Nagyon sikeres lett - és boldog azóta

Hogyan emlékezzünk az Anyákra, kik elmentek
Nincsenek közöttünk, de minket nagyon szerettek
Csak egy megfakult képről, mosolyognak vissza ránk
Tudjuk nagyon jól - hogy Ő volt az Édesanyánk

Ha most Édesanyád - nincsen éppen veled
Ne veszitsd el soha, az emlékeid, a szereteted
Mert Ő fog szeretni, odafentről és néz le rád
Akkor is ha azt hiszed - nincsen már Édesanyád.
......................................................................

❤️ANYÁM❤️

Anyám jutott eszembe - ezen a napon
Amikor megölelt hűvösebb hajnalokon
Szemembe nézett ,és mosolyogva becézett
De én nem értékeltem soha az egészet

Anyám volt ,és megszoktam hogy szeret
Igy éltem meg a fiatal éveket
Nem törődve azzal, hogy elmúlik egyszer
A gyermek korom ,a mosolygó becézgetésekkel

Felnőttem lassan ,Őt megtörték az évek
Szomorú arcán ,sok felidézendő emlékek
Csapzott ősz hajába ,belekap a szél
Örűlnöm kéne - hogy Ő még mindig él

Anyám jön felém ,egy hűvös hajnalon
Mostmár nem becézget ,de szeretem nagyon
Köszönőm Anyám - a sok törődést neked
Hogy felneveltél engem ,s a boldog éveket
    Szerencsés János
2020. 05.02.


**Blues Anyáknak**

„Isten Éltesse az Anyákat. 🌺❤️

Papp Ádám: **Blues Anyáknak**

Ez a Világ sokszor nehéz én bennem,
de Anyám ne félj sose, ez a keresztem.
Ez az az Út, amit járni vágytam egykor;
ezek a tájak, tavak, patakok,
s benne te úgy ugyan ott vagy velem
ahogy én is - legyél bárhol - veled vagyok.

Gyermekként annyiszor hallgattam,
annyiszor sírtam az életbe magam.
Annyiszor fájtak szavak, csendek.
Most jobb. Ezek új idők már,
ezek új szelek, színek, partok,
de Anyám mosolya sokszor visszajár.

- Anyám, ideje békét hívni, amennyit lehet,
mert nézd, annyi, de annyi ember szeret.
Annyi kívánja neked a legjobbakat;
üde tisztaságot, nyugalmat, ölelést,
s talán én kevés vagyok e varázslatra,
de nem kérek mást, csak, hogy ezt
a szeretetet minden pillanatban megértsd.
.


**XXI. Századi válaszok: József Attila - Mama című versére**

Varjú Zoltán:
XXI. Századi válaszok: József Attila - Mama című versére

"Már egy hete csak a mamára gondolok"
az unokáit szerető drága nagymamára,
a reszkető kezének, lágy simogatására.
A kicsiny háza takaros udvarára,
ahogy tárt karokkal várva
a kaput előttünk mindig szélesre tárta!

"Már egy hete csak a mamára gondolok"
az örökké vidám, szívből jövő mosolyára.
A terített asztalán a pogácsa
frissen sütött, finom illatára,
ahogy szerető szívvel kínálta,
amivel mindig gondolt, s várt az unokákra!

"Már egy hete csak a mamára gondolok"
miközben kezét fogva, nézek édesanyámra.
Őszülő haja, ezüst csillogása,
ma emléket idézve hasít az éjszakába!
Most a gyermekem az Ő unokája,
akit vár a frissen sütött pogácsa,
kitéve szépen megterített asztalára.

A kitárt karja közt a szerető csókja,
s reszkető kezének cirógatása,
múltat idéz, érzelmeim felkorbácsolva.
S elárulja neki, szemem könnye csillogása;
most, Én újra, kicsiny gyermek vagyok.
"Már egy hete csak a mamára gondolok!"


**Legyél gyermek újra**

**Legyél gyermek újra**

Ma tedd félre a félelmed, s örülj egy kicsit,
azért hogy néked még megadattatik,
átölelni, köszönteni azt az Istenáldott lelket,
kinek lényétől lett életed szeretettől teljes.

Ma mosolyogva kelj fel, hisz van ki vár reád,
ki ajtót nyit neked, ki vendégül is lát,
s kinek szeméből pár könnycsepp bizton útra kel,
mikor elmondod pár szóban, mit is érezel.

Mit érzel akkor, mikor szép Anyák napján,
szívedbe a szép gyermekkor belemuzsikál,
és te újfent meghallod azt a réges-régi hangot,
mely legtitkosabb álmaidnak igazáról vallott.

Ma legyél gyermek újra, és öleld meg anyád,
köszönd meg szépen azt, hogy vigyázott reád,
s köszönd meg azt is, hogy egy világ kincse az,
amit drága lénye által magadnak tudhatsz.

Kun Magdolna


**Csitulj el, szívem!**

**Csitulj el, szívem!**

Csitulj el, szívem,
ne verj össze-vissza,
maradj még velem
a legszebb napokra,
ne gondolj arra,
hogy az élet véges,
maradj csendes társam
ki hozzám hűséges,
bármi veszteség volt
mi ketten keményen álltuk,
hallod-e szívem,
az embereknek
sok a hibájuk,

Csitulj el, szívem,
csendesen dobbanj,
holnap Anyák napja,
s én kinek mondjam,
hogy a tavasz nekik
vidáman dalol
és e belőled kicsordult szavak
mennyire fájnak, halok én
szívem, de csak utánad,
de mégis, lehetne vidám
napunk, te meg én szívem,
lehet megalkuszunk,
mert mondják,
ez az élet rendje,
gyere szívem
dobbanj bennem,
Ő helyette.

Kovács Kókai Kata

Szerzői jogok fenntartva©


2020. május 2., szombat

**Mesélj rólam**

Csorba Piroska:
**Mesélj rólam**

Mesélj rólam 
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?

Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?



**Anyák napjára **



Anyák napja
(népköltés)

Már megjöttünk ez helyre,
Anyánk köszöntésére.
Anyám, légy reménységben,
Köszöntlek egészségben!

Amennyi a zöld fűszál,
Égen ahány csillag jár,
Májusban a szép virág:
Annyi áldás szálljon rád!

Weöres Sándor: Buba éneke

Ó, ha cinke volnék,
útra kelnék,
hömpölygő sugárban
énekelnék –
minden este
morzsára, buzára
visszaszállnék
anyám ablakára.

Ó, ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék –
nyári éjen,
fehér holdsütésben
elcsitulnék
jó anyám ölében.

Ó, ha csillag volnék
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem –
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.


Pákolitz István: Anyámnak

Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüst holddal,
beragyognám életedet csillagokkal.

Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsád,
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád,
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.


Donászy Magda: Ajándék

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.

Elkészült a madár,
Nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.

Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.


Donászy Magda: Anyák napján

Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.

Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.


Donászy Magda: Édesanyámnak

Te vagy a nap
fenn az égen.
Én kis virág
meseréten.
Ha nem lenne
nap az égen,
nem nyílna ki a virág.
Virág nélkül
de szomorú
lenne ez a
nagy világ.


Csanádi Imre: Mi van ma, mi van ma?

Mi van ma, mivan ma?
Édesanyák napja
Pár szál virág a kezemben:
édesanyám kapja.

Azt is azért adja,
aki szorongatja:
Édesanyám, édesanyám
jó szívvel fogadja!


Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

„Anyu, anyu! Anyu!”
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu, anyu, anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
Anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.



Horváth István: Anyanyelvemben őrizlek téged

Anyám a hangod nem hallom többet.
Anyanyelvemben őrizlek téged.
Szavaid szívem mélyén dübörögnek.
Úgy zengik vissza a mindenséget,
ahogy azt tőled szóval tanultam.
Kis nép nyelvén, de Anyám, tiéden.
Anyám vagy, s én is fiad, ki voltam.
Ez nem szégyenem se büszkeségem.
Anyám vagy! Most már csak a szavakban!
S, hogy többé hangod, jaj, nem hallhatom,
drágább a szavad, mélyebben dobban.
Nincs a földön oly kincs, se hatalom,
mely megfolythatna fiad ajkán.
Dédunokád is őrzi „Vénanyót”.
Nem kell előtted pirulnunk, Anyám,.
Megőrizzük, mit ajkad ránk hagyott.


Létay Lajos: Édesanyám, mit segítsek?

Édesanyám mit segítsek?
Cukrot törjek? Hozzak lisztet?
Megpörköljem tán a kávét?
Elszaladjak hagymaszárért?
Neked száz és száz a dolgod,
míg ebédünk egybehordod;
míg az asztal megterítve,
csak te fáradsz, te s megint te!
Ámde én nem hagylak téged,
tétlen mint is nézhetnélek?
S épp ma van lám neved napja,
hát így üld meg, mosogatva?
Édesanyám, mit segítsek,
hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Megtennék én mindent érted,
minden gondtól kímélnélek.
Hogy vidáman élj sokáig,
s ifjan lásd meg unokáid.


Kádár János: Anyáknak

Édesanyám, anyám, anyácskám,
menedékem, kedvem, szép orcám,
víg napom, csillagom, virágom,
fogadd el szerényke virágom.
Édesanyám, anyám, anyácskám,
anyukám, édesem, jó mamám,
kenyerem, illatom, virágom,
fogadd el szerényke virágom.
Édesanyám, anyám, anyácskám,
anyukám, édesem, jó mamám,
menedékem, kedvesem, szép orcám,
víg napom, csillagom, virágom.
Kenyerem, illatom, virágom,
fogadd el szerényke virágom:
ha megteszed én is virágzom.
Ha megteszed én is virágzom.

Áprily Lajos: A kertbe ment

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágosod és a pázsitod,
Én nem tudom, virágok ültetését,
ágyásaidban hogy igazítod.
Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertbe ment anyám.
Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.
A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.
Mezőiden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:
asphodelosod és liliomod.

Fazekas Anna: Köszöntő

Hajnaltájban napra vártam,
hűs harmatban térdig jártam,
szellő szárnyát bontogatta,
szöghajamat fölborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
harmatcseppet szedegettem,
pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcset beletettem.
Hazamentem, elpirultam,
édesanyám mellé bújtam,
egy szó sem jött a nyelvemre,
könnyem hullt a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
kicsi lányát ölbe vette,
sűrű könnyem lecsókolta,
kedve szóval, lágyan mondta:
„Be szép verset mondtál, lelkem,
be jó is vagy, kicsi szentem!"
S nyakam köré fonva karját
ünnepeltük anyák napját.


Áprily Lajos: Féltél, anyám?

Sírod körül harc volt, hadnép rohant,
vad ütközetben reszketett a hant.
Féltél, anyám? és gondoltál-e rám?
Te nem féltél, csak féltettél anyám.

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!


Mécs László: Az anyánk

Hej, ti vándor vén legények,
sorsosim, víg agglegények!
Hejehujás cigány élet,
a mi sorsunk: dáridó,
vérző szívet ámító.
Hideg fészek ami fészkünk,
A szívünkbe ha belenézünk,
kurjantunk és fütyörészünk,
ne hallja meg senki sem,
hogy búg bent egy requiem.
És egy este lámpa lobban,
szellem-szárnyon, halk-titokban,
zárt ajtókon át betoppan,
szíve szirmát szórja ránk,
ami édes jó anyánk.
Ránk tekint virágszemével,
ajka szól bölcső-zenével:
s mint szivárvány, úgy hull széjjel
minden álarc, ámító
lötty, virág és dáridó.
Visszavedlünk jó gyereknek
s karján bölcsős szeretetnek,
mélyről, mélyről megerednek
tiszta, régi könnyeink,
tengermélyi gyöngyeink.
O a jóság, szem-becézés,
csak csicsijjáz, csókol, néz: és
vad szívünkben minden vérzés,
bíbor-csermely elapad,
átkos ének elakad.
Mosolygása édes ünnep:
rávilágít minden bűnnek
gyökerére: mint kitűnnek
este mint a csillagok,
hogyha holdjuk fölragyog.
Megvigasztal, fölmagasztal,
illatos lesz lámpa, asztal,
megtelünk a szent malaszttal,
és elalszunk édesen,
csoda-csoda csendesen...


Erdélyi József: Anyai szó

Vertük a fecskefészkeket,
az istálló eresz alatt,
kínoztuk és csaptuk a földhöz
a kopasz fecskefiakat.
Nem hatottak meg a kifosztott
madarak sikongásai, -
játszottunk... Van-e különb játék,
mint életekkel játszani?...
Egy kisfecskét én hazavittem,
hogy anyámnak megmutatom –
A szívemet cseréltem el
azon a végzetes napon,
az én ártatlanul kegyetlen,
öldöklő gyermekszívemet...
Anyám is jobban tette volna,
ha nem szült volna engemet!
Nem bántott, csak azt mondta, hogy
a fecske Isten madara,
s aki bántja, azt megveri
az Isten tüzes ostora.
Azt kérdezte: hogy esne nékem,
ha megfogna egy óriás,
s kitépné a két kezemet,
mikor nem is volnék hibás?...
Tanyasi játszótársaimnak
elmondtam: mit mondott anyám,
de félrelöktek. Nem fogott
rajtuk a jámbor tudomány.
Magam is maradtam, kis tudós,
egy játékommal kevesebb,
két kezem tisztább, mint a másé,
de a két szemem könnyesebb...
Miért is tanított jóra, szépre?
Miért nem mondta, hogy öld, csak öld,
ne sajnáld a kicsit, a gyengét,
mert az erőseké s Föld,
kiknek szívében nincs bűnbánat,
se irgalom, se kegyelem!...
Fegyverrel bírják a világot,
és énnekem nincs fegyverem.

Nincs fegyverem más, csak a szó,
és nem hallgat rám a világ,
nem hallja meg, hogy sikoltoznak
fiaik után az anyák.
Nem hallja, hogy siratja rablott
szerelmes a szerelmesét, -
egy neveletlen, óriás,
vad gyermek az emberiség.
Ki fékezi meg ezt a játszó,
gyilkos óriásgyermeket?
Ki fogja égi tudományra
a durva népvezéreket? –
Anyai szó! Angyali szózat,
isteni fegyver, tüzesen
szállj szívről szívre, szájról szájra,
se is némulj el sohasem!...

Áldás

Ahány virágszál van
Ott künn a határban,
Ahány fényes csillag
Nyári éjszakában,
Oly sok évig éljen
Anyám boldogságban.
Ahány madár dalol
A virágos réten,
Ahány jó ember van
Széles e világon
Édes jó anyámra
Annyi áldás szálljon.

Takács Irén: Az édesanya

Ha beteg vagy, fáradt,
És ha gyötör a bánat,
Betakar, vigasztal,
Megveti az ágyad.
Szeresd ezért nagyon
Az édesanyádat!
Sokszor bizony rossz vagy,
Talán nem is láttad
Mikor a két szemén
Könnyek vontak fátylat.
Tiszteld ezért nagyon
Az édesanyádat!
Ő mindig gondol rád,
Megvarrja a ruhád,
Egész nap dolgozik,
Késő estig fárad.
Tiszteld, szeresd ezért
Az édesanyádat

Gyermeki köszöntő

A hóvirág fehér csillag,
Vele a tavasz kacsingat,
Kék csillag az ibolya,
O a tavasz mosolya.
Ahány virág van a réten,
Számlálj te is annyit évben,
S mint a virág maradj vidám
És fiatal, édesanyám!
Állj meg vándor!
Légy akárhol,
Tartsál velünk,
Anyákat köszöntjük
Életükre áldást kérünk,
Kiket úgy szeretünk.
Isten adjon minden jót,
Meghallgatva a gyermeki szót:
Éltesse az anyákat,
Fogadják a hálánkat.


Szeresd édesanyádat

O az, aki halkan
Bölcsőd fölé hajol,
O az, aki neked
Altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet
Megfésül szépen,
Tündér mesét mond
Lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy
O az, aki ápol,
Két szemében mennyi
Aggódás, gond lángol.
O az, aki mindig
Imádkozik érted
Nincs, óh nincs határa
Nagy szeretetének.
Tele van a lelke
Érted égő fénnyel,
Ne bántsd meg őt soha
Engedetlenséggel.


Az anya

Hiába gyönge, fáradt asszony, vézna,
Belőle nőtt testünk acélos izma.
Hiába félénk, reszkető a lelke,
A pompás lángot belénk o lehelte.
O is volt láng, kerengő víg madárka,
Ábrándmezőket dallal o is járta.
S talán csöndes estén szívedbe dobban,
Hogy arany faja lángolt víg dalokban.
Hiába félénk, reszkető már lelke,
Költőbe, szentbe, hősbe, új emberbe,
A pompás, gazdag lelket o lehelte.


Ima

Édes jó Istenem
Hallgasd meg imámat,
Áldd meg minden jóval
Édes jó anyámat.
Áldó két kezedet
Tartsad mindig rajta,
Mosolyogj rá szeretetet
Ne legyen bús napja.


Egy szívem van…

Ha száz szívem volna:
Mind érted dobogna,
Szelíd arcod mind a százban
Napfényként ragyogna.
Áldjon meg az Isten
Jártadban, keltedben.
Hová nézel a virág is
Ott nyíljék legszebben.
Nincs több, csak egy szívem,
Csak egyetlen egy van:
Ám, de százzal sem tudnálak
Szeretni már jobban.
A te neved zengi
Minden dobogása…
Szálljon reád édesanyám
Az Isten áldása!

Nagy Ferenc: Édesanyám

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.


Falu Tamás: Anyád

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
minden pillanatban gondolt o reád.
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt,
félre tolt az útból, s elé o feküdt.
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
ha fáztál, a lelkét terítette rád.
Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
simogatta sebed, sírta könnyeid.
Hogyha megbántottad – mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,
akihez rossz voltál, az volt az anyád.


Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.



❤️ANYÁMRA EMLÉKEZVE❤️

❤️ANYÁMRA EMLÉKEZVE❤️

Elmerengek mostanában, egymagam a félhomályban
Elmúltak a gyermekévek, felnőttem egyedül élek
Anyám oltalmazó keze eltűnt a múltban - Ő vele
De mostanában sokszor, szívemben megszólal egy zokszó

Fülemben hallom, aggódó szavai csengését
Susogó ruhái illatát, járása rezgését
Szigorú tekintete, mely édes mosollyal fűszerezve
Rám tekint, és elkísér a keserű végtelenbe

Most vajon hol lehetsz - és mit csinálsz
Lehet hogy állandóan, elveszett fiadra vársz
A messzeségben, te is kinézel az ablakon
S bármely neszre, a szíved hangosabban zakatol

Egy napon eljön, akire vártál nagyon
Fiad megjelenik, egy vidám hajnalon
Meggyötört arca reád tekint - s mosolyog
Eltűnik szívedből a sok bú, s a gond

Az lesz anyám számodra, a legszebb nap
Amelyen megölelheted szerető, megtévedt fiad
Kisimulnak arcodon a keserűség ráncai
S kinyílnak szívedben - a szeretet virágai.
....................................................................

❤️ANYÁMRÓL❤️

Eszembe jutott, egy régi szép emlék
Amelyre mindig emlékezni szeretnék
Anyám bársonyos keze, és tekintete
Öszülő haja - és féltő szeretete

Szembe jött velem mint egy délibáb
A szívem repesve segítségért kiabált
Megállt mellettem, és lenézett rám
Tudtam nagyon jól - Ő az édesanyám

Megfogta kezem - örültem neki
A szeme pillantása szeretetét felfedi
Megnyugodtam, és rájöttem rögtön
Féltő szeretete, a szívemben dörömböl

Tekintete - selymes és szelíd volt
Szerető szíve a lelkemig áthatolt
Az emlék, és az érzés feledhetetlen
Csodás nyomot hagyott, az én szívemben.

..............................................................
❤️ESTEFELÉ❤️
(régebbi vers)

Anyám - terád gondoltam tegnap este
Mit csinálsz vajon, unalomba esve
Gondolsz e néha rám, mielőtt lefekszel
Vagy az öreg mamával, örökké veszekszel

Gondolsz e arra - a fiad mit csinál mostan
 Evett e már, vagy szenved idegen honban
Bántották e, vagy csak lelkében szenved
Maradt e szívében helye, az érzelemnek

Ha reggel felkel, könnyes e a szeme
Vagy a vizes párnája, az árulkodó jele
Annak hogy szenved, és sokat nélkülőzik
Remélem az Isten - néha megütközik.
                            Szerencsés János
2020. 05.02.(régebbi vers)


🌺**Most szóljatok még**🌺

🌺**Most szóljatok még**🌺

Most szóljatok még addig, amíg még lehet,
míg tárt karokkal várnak rád ölelő kezek,
míg minden csepp könny örömből fakad,
mert e pillanat szívedben örökre megmarad!

Most szóljatok még addig, amíg még lehet,
míg gyönyörű, szép szívét elönti a szeretet,
míg minden egyes gondolata tebenned él,
mert Ő benned hisz, neked él, és veled remél!

Most szóljatok még addig, amíg még lehet,
míg minden simogatását megköszönheted,
míg együtt lehettek anyák napja hajnalán,
és csak annyit mondj: Szeretlek, édesanyám!
     
Varjú Zoltán

🌺** Mondtam már ?**🌺

 🌺** Mondtam már ?**🌺

Mondtam már, hogy mennyire szeretlek ?
Mikor bánat ér mindig megkereslek ,
Karjaidban teltek a legszebb évek,
Néha álmaimban újra visszatérnek.

Egy jóságos tündér, vagy talán egy angyal,
Kötözi a sebet és újra megvigasztal ,
Szemed előtt állok a könnyek peregnek,
Mondtam e valaha , hogy mennyire szeretlek ?

Ameddig te élsz biztonságot érzek,
Válladra borulok ha szívemben vérzek,
Hófehér hajadon a nap ragyogása,
Remegő ajkadon szíved vallomása .

Mondtam már hogy mennyire szeretlek ?
Bármilyen az élet soha nem feledlek,
Visszatér egy arc, mosolyog, vigasztal,
Soha nem enged el a régi panasszal.

Mit adhatok én mindazért mit tettél ?
Óvtál, tanítottál, remegve féltettél,
Elsodort az élet messze az ősi háztól
De nem sodorhat el az édesanyámtól.

Kezemben egy csokor hófehér virágok
Amit vallomással a szívembe mártok,
Így adom át neked,megköszönöm a múltat,
Gyermeked lábai eléd ma térdre hulltak.

Tanítottál szeretni Istent, a világot,
Lábad elé szórom a tűzpiros virágot,
Könnyes szemeim ma újra rád nevetnek,
Édesanyám hidd el , örökké szeretlek .

                     Hankvszki Ilonka