XXI. Századi válaszok: József Attila - Mama című versére
"Már egy hete csak a mamára gondolok"
az unokáit szerető drága nagymamára,
a reszkető kezének, lágy simogatására.
A kicsiny háza takaros udvarára,
ahogy tárt karokkal várva
a kaput előttünk mindig szélesre tárta!
"Már egy hete csak a mamára gondolok"
az örökké vidám, szívből jövő mosolyára.
A terített asztalán a pogácsa
frissen sütött, finom illatára,
ahogy szerető szívvel kínálta,
amivel mindig gondolt, s várt az unokákra!
"Már egy hete csak a mamára gondolok"
miközben kezét fogva, nézek édesanyámra.
Őszülő haja, ezüst csillogása,
ma emléket idézve hasít az éjszakába!
Most a gyermekem az Ő unokája,
akit vár a frissen sütött pogácsa,
kitéve szépen megterített asztalára.
A kitárt karja közt a szerető csókja,
s reszkető kezének cirógatása,
múltat idéz, érzelmeim felkorbácsolva.
S elárulja neki, szemem könnye csillogása;
most, Én újra, kicsiny gyermek vagyok.
"Már egy hete csak a mamára gondolok!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése